Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközössége névre nevezné át a pártot, ha nyer a társelnöki posztért folytatott versenyben.

Ujhelyi István internetes platformon várja azok jelentkezését, akik részt vállalnának az MSZP megújításában – közölte a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap, az MTI-vel.

Netes jelentkezéssel várja azokat Ujhelyi István, akik megújítanák az MSZP-t

Fotó: mszp.hu

Az ellenzéki politikus emlékeztetett: a közelmúltban mutatta be az MSZP "teljes újjászületését szorgalmazó, radikális és mély átalakulást" végrehajtani akaró elképzelését, amelynek részeként a párt az "Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközössége" nevet venné fel.

Ujhelyi István közleményében hangsúlyozta, hogy a hozzá beérkezett vélemények "elsöprő többsége" egyetértő volt.

"Tudjuk, hogy igazunk van, és most azon akarunk hosszan és tudatosan dolgozni, hogy legyen elég erőnk is érvényt szerezni neki. Ehhez nemcsak egy aktív és konkrét célok mentén politizáló pártra, de a pártot körülvevő civil hálózatra, közösségre is szükség van" – fejtette ki a szocialista politikus.

Kiemelte, az eselykozosseg.hu weboldalon bárki regisztrálhat, aki akár civilként, akár a szocialista párt tagjaként részt akar venni a magyar szociáldemokrácia újjászületésében és például helyi "Esély Körök" kialakításában.

Forrás: mti.hu
Fotó: mszp.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
na igen...Újhelyi ettől hülyébb, megjegyezhetetlen, a sajtó számára is borzalmas nevet erőltet...

Ezért nem jutnak ötről a hatra, mert még a nevüket sem találják...

A sajtófőnöke nem szólt neki, hogy -hülyegyerek, ez totális bukás?
ómió
Hozzáértőket keres? És ezek akartak "kormányozni"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.