Kövér László, az országgyűlés elnöke a Hír TV Bayer show című műsorának volt a vendége, ahol az ellenzék vereségét úgy kommentálta, "a végre, azt kapták, amit megérdemeltek".

Kövér László beugrott Bayer Zsolthoz: közös erővel gyalázták az ellenzéketFotó: Kövér László beszédet mond, miután titkos szavazással házelnöknek választották az Országgyűlés alakuló ülésén a Parlamentben 2022. május 2-án. Az egyedüli jelöltre érvényes szavazatot 183 képviselő adott le, közülük 170-en igennel, 13-an nemmel szavaztak. MTI/Koszticsák Szilárd

Létrehozás dátuma

Európa nemzetállamainak és az EU vezetését is egy olyan politikai garnitúra tagjai vették át, akiknek sem szellemi képességeik, sem morális tartásuk alapján nem lenne ott a helyük, csak gyenge utánzataik elődeiknek, de már az is egy folyamat része, hogy egyáltalán ilyen fontos posztokra kerülhettek

- közölte Kövér László a 24.hu szerint.

Az Európai Unió – bárki, bármit is gondol róla – , de egy lehetetlen küldetés

– hangzott el a házelnöktől.

Az Uniónak szerinte reagálnia kell a világ változásaira, de azt nem tudja, mi a célja a nemzetállamok együttműködésén alapuló politika visszaszorításának – fogalmazott.

Úgy látja: a tengeren túlról támogatnak bizonyos birodalomépítési törekvéseket, de ez „nem hozza el a kánaánt.”

Mint mondta: az Európai Egyesült Államoknak csak formálisan lenne a tartományi központja Brüsszelben, az EU Amerika érdekeit szolgálva, saját tagországai gazdaságát dönti romba az Oroszország elleni szankciókkal. Ő maga nem geostratégiai elemző, de úgy gondolja, sokan történelmi sérelmeik miatt akarnak most leszámolni Oroszországgal.

Ez „nem fog sikerülni, vagy ha sikerülni fog, akkor olyan árat fognak fizetni, amilyet nem szeretnének”

– jelentette ki.

Amikor a műsor maradék részében belpolitikai vizekre eveznek, az egyébként szigorú házelnök kacarászott Bayer Zsolt felvetésén, hogy Fekete-Győr András azt ígérte, az Országgyűlés tekintélyének visszaszerzéséért fog dolgozni.

Szerinte

az egész Momentum meg Fekete-Győr András az hűen mutatja a mai magyar ellenzék szellemi és erkölcsi állapotait.

Kövér László azt is elárulta, idén azért örült jobban a Fidesz választási győzelmének, mert volt benne egy kicsi káröröm.

Na végre, azt kapták, amit megérdemeltek. (…) Akkorát estek arcra, mint az ólajtó, és ez már járt nekik.

(szerk.: Kövér László 21:40-től)
A teljes videó itt tekinthető meg:

Forrás: ATV, 24

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Egy ólajtóval én is szívesen képen törölném ezt a kettőt. Meg még jópárat. Végre azt kapnák, amit megérdemelnek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Németh István
Az ellenzéket nem kell gyalázni! egyértelmű >> nem dolgozni járnak be a parlamentbe HA BEJÁRNAK IS, hanem zavart kelteni a munkát akadályozni! Ezeket néhány kivétellel ki kellene tíltani és a Dunába leeregetni őket fejbe lőve! Megérdemlik!!!
Németh István
@Eladott Ország: fején csapkodtad a szöget! Most már elő is veheted a józan eszödet!
Eladott Ország
@Németh István: ma, 14:01 ♥ Ha érdekel a véleményed, onnan fogod majd észrevenni, hogy megkérdezem.
i.pinimg.com/originals/a4/26/94/a4269414128bba688650bd709dadec38.jpg
Németh István
@Eladott Ország: Tökfej a te baromságod a hieroglifáiddal együtt nem érdekel! Egy nímand semmiként lébecolsz, szart keverve, bűz okádva magad körül!
A parlamentbe merő tévedésből bejutott, bekerült szennycsomag méltatlan az emberek és főképpen az ország előtti szereplésre, a polgárok bármely tagjának képviseletére!
A börtöntöltelékek képviseletére is az ilyen baloldal a női tagjaival együtt menjen a büdös rohadt kurva anyjába ha őket akarták volna megkefélni, tán s baloldali erkölcseik alapján partiba is beálltak volna!
Ez a züllött ellenzék > nemzet ellenség!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.