Míg hazánk nagy részén, és különösen az Alföldön tombol a döglesztő kánikula, a nyugati határ közelében már jóval alacsonyabb hőmérsékleteket mérnek.

Megérkezett az enyhülés, de hol reménykedhetünk csapadékban? Mutatjuk!

Az Időkép hőtérképén látható a kontraszt, e szerint nyugaton 23 fok is előfordul, az ország háromnegyedén viszont 36-38 fokok vannak.

Mi várható a továbbiakban?

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a Dunántúlra hoz több csapadékot az érkező hidegfront.

Mint megjegyezték: az eddigi lényegében száraz idő miatt is "felmerül a kérdés, hogy az enyhülés mellett érkezik-e számottevő csapadék".

Azt írták a válasz nem olyan egyszerű, ennek szemléltetésére közzé is tettek a keddi csapadék kilátásokról egy ábrát, amely ötven különböző forgatókönyvet vázol fel.

Ezek alapján a meteorológiai szolgálat azt írta: "a záporos, zivataros jelleg miatt nem lesz egységes a csapadékkép". Példaként erre azt írták, ez az a helyzet, "amikor az utca egyik végét elkaphatja a zivatar, másik felében meg alig esik valami".

Kedden napközben az Északi-középhegységet, majd délután, este az Alföldet is elérhetik a zivatarok. Utóbbi kapcsán kiemelték, hogy az Alföldön a száraz, forró levegő miatt a zivatarokat nagy, akár 80-90 kilométer/órás széllökések kísérhetik.

Az intenzív cellákat emellett – főként a Dunántúlon – felhőszakadás kísérheti – ismertette a meteorológiai szolgálat azt kérve, hogy mindenki kövesse figyelmeztetéseiket, riasztásaikat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat még keddre is az ország nagy részére adott ki a hőség veszélye miatt figyelmeztetéseket: Békés megyére harmadfokút, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére másodfokút, míg Budapestre, Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére elsőfokút.

Zivatarveszély miatt az egész országra, továbbá több nyugati megyére a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki.

Megérkezett az enyhülés, de hol reménykedhetünk csapadékban? Mutatjuk!

Az országos tisztifőorvos múlt hétfőtől rendelte el – eredetileg csütörtök éjfélig – a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást. Ezt közben július 4., hétfő éjfélig hosszabbította meg.

Az előrejelzés szerint kedden hajnalban 17-23 Celsius-fokot mérhetnek. A csúcsértékek 24 és 37 fok között alakulnak, a magasabb értékeket délkeleten, az alacsonyabbakat nyugaton mérhetik.

Forrás: MTI, idokep.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
hát persze...itt Budafokon megint nem lesz eső...legalább hitegetnének...
simmering73
Hova érkezett meg te gyökér? Az ország harmadára. Kétharmada meg döglődik. Fáj, ha egyszer becsületesen kellene egy címet megfogalmazni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.