Hét bő esztendő után a világ hét szűk esztendő felé tart, de ha dolgozunk, együtt sikerülhet meghosszabbítani a jó éveket a magyar mezőgazdaságban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos küldöttgyűlésének alakuló ülésén, csütörtökön Budapesten.

Orbán: Itt nem megszorítások vannak, az árak a háború miatt szöktek az égbe
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos küldöttgyűlésének alakuló ülésén a Hungexpo Kongresszusi Központban 2022. július 7-én. MTI/Máthé Zoltán

A kormányfő kiemelte: a mostani nehéz helyzetben van olyan politikai logika, amelynek megnyilvánulását több nyugati országban látni, és amely szerint tekintélyes mértékben az agráriumra akarják hárítani a válság terheit.

Magyarországon ilyesmi soha nem fog történni, az agrárium kárára nem fognak válságot menedzselni

- jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: itt nem megszorítások vannak, nem az emberekkel, a mezőgazdasággal fizettetik meg a válság árát.

Kifejtette:

nem egyszerűen egy párt győzött április 3-án, hanem a magyar vidék győzött, és bár nem szabad lebecsülni a Budapesten kapott támogatást, a választást a vidék nyerte meg.

Így a vidéknek jogos elvárásai vannak az új kormánnyal szemben, amelyet pedig kötelezettség terhel a vidék felé – magyarázta. Hozzáfűzte: a kormánynak a vidék igényeit teljesítenie kell, az érdekeit ki kell szolgálnia.

Arról is beszélt, hogy nagyon régen nem volt akkora aszály, mint most,

és ha ez nem lenne elég, háború is van a szomszédban, aminek hatására az árak az egekbe szöktek, és ennek a helyzetnek a súlyát, az ezzel járó feladatok súlyát mindenki, az agrárszakemberek, a politikusok és a választópolgárok is érzik.

Ilyenkor az egyetlen megoldás az egység, ezért nem véletlen, hogy április 3-án ilyen hatalmas egységben sikerült megnyerni a választást – vélekedett.

Orbán szerint az európai helyzet bonyolult és nehezen megjósolható, mindenkinek új helyzetet hozott a háború.

Jelenleg mindent a háború határoz meg, rendkívül kiszámíthatatlan a helyzet, és ilyenkor fontos, hogy mindenki őrizze meg a hidegvérét, stratégiai nyugalomra van szükség

- hangsúlyozta.

Úgy látja, ha a gyorsan változó környezet fejleményeire gyorsan reagálnak, olyan hektikus és kiszámíthatatlan lesz a politika, mint az események változása. Kellenek fix pontok, amelyekhez következetesen tartani kell magukat, ilyen a költségvetési hiány megtartása, a rezsicsökkentés, a családtámogatási rendszer, a teljes foglalkoztatás és a nyugdíjak védelme, valamint az államadósság csökkentése – sorolta.

Orbán Viktor szerint, bár a Magyarországot a háború miatt sújtó infláció befolyásolására az ország eszközei korlátozottak, a magyar gazdaságnak van esélye rá, hogy a bonyolult környezetben is találjon egy olyan ösvényt, amelyen haladva kimaradhat a gazdasági válságból.

Közölte: a V4-es országoknak reális esélyük van arra, hogy okos gazdaságpolitikával egy általános európai recesszióból is ki tudjanak maradni.

Ha a visegrádi országok képesek Brüsszeltől eltérő módon egy önálló ösvényt kijelölni maguknak, akkor lehetséges, hogy kimaradjanak az európai recesszióból

- mondta.

Megjegyezte: persze nem tesz jót, hogy éppen háború van a szomszédban, mert a háború és az oroszok megítélésében különbségek vannak közöttük, de jó esély van arra, hogy a négy ország összehangolva a politikáját egy olyan gazdaságpolitikát valósítson meg, amely a lassuló növekedés mellett is "kivisz minket a most fenyegető felhős égbolt alól".

Kiemelte: ez azt jelenti, hogy van esély arra, hogy ebben az évben a magyar gazdaság ne csökkenjen, hanem növekedjen, sőt lehetséges – a háborús bizonytalanságot is figyelembe véve –, hogy ebben az évben a magyar gazdaság 4-6 százalék közötti mértékben növekedjen. Ugyanakkor fontos, hogy úgy kell majd gazdaságpolitikát folytatni, hogy közben a legnagyobb felvevőpiacunk, Németország komoly bajoktól szenved – közölte.

Orbán Viktor kitért rá: az EU-val folytatott együttműködés is befolyásolja a magyar gazdasági helyzetet,

és most úgy tűnik, hogy az Európai Unióvaló való megállapodás elől minden szakmai akadály elhárult, tudtak tenni olyan javaslatot, amely megfelel az EU igényeinek, a genderkérdésben fennálló véleménykülönbséget pedig elválasztották a pénzektől, "vagy legalábbis tettünk ebbe az irányba egy lépést".

Elvileg tehát készen áll minden, hogy megszülessen az együttműködési megállapodás az Unió és Magyarország között, amelyre "mind a két félnek szüksége van" – fogalmazott.

Elmondta:

"politikai ellenfeleink" meg akarják ezt akadályozni, az európai baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Bizottság és Magyarország ne tudjon megállapodni, és "sajnos a magyar baloldal is része ennek az akciónak".

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy annak idején sikerült elérni, hogy magyar termőföld magyar kézben maradt, és "ez nem is változik meg".

Forrás: MTI

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
O1G nem kellett volna ellopnotok 50 ezer milliárd forint Uniós pénzt, akkor most nem lennénk ilyen tragikus helyzetben.
Persze most a háborúra fogsz mindent, de akkor, hogy van az, hogy meg az ukrán pénz sem romlott annyit, mint a magyar forint, pedig a háború nem itt van hanem Ukrajnában.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bogatir
@Edebácsi: Minden idők legnagyobb megszorításai!!! Orbán kivágja a rezet.
telegdilaci
@sgl:És ha Brüsszel is megadja végre a pénzünket amiért már térdre ereszkedtünk csak kapjuk meg már végre!
It's good to be bad
Csak kérdezem,a szerb háború idején miért nem szöktek az árak az egekbe?
balos
@Horizont: Ott ahol a fideSSnyikek "aratnak"!
madlaci66
Soros, Gyurcsány, covid után megvan az új bűnbak.
drrotf
Tisztelt Miniszterelnök úr!Mondja már meg ,hogy ez év februárjában, a háború kitörése előtt mennyi volt nálunk az infláció?Meg volt az vagy 7%!Ekkor ez az infláció , amikor még az ön papagálykommanndója tagadta hogy Oroszország meg fogja támadni Ukrajnát , már Európában a legmagasabb volt, és ugye most is csak 8,9%-os, mert holnap emelik a nyugdíjakat erre a szintre, és azt tudjuk, hogy a nyugdíjak azok infláció követők!Vagy még sem?Csak nem azt akarta mondani, hogy annál sokkal magasabb az mostani háborús infláció, csak most egy kicsit becsaptuk a nyugdíjasokat?Ne tegyen már ilyent velünk!Azt mondta hogy a nyugdíjasok az életük hosszú munkája után megbecsülést érdemelnek, és nem azt hogy becsapja őket!Ilyenkor gondolja legalább, hogy szégyenkeznie kellene, de sajnos ezt nem tanították meg hogy hogyan kell!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.