A napokban ismét beindultak az események az ellenzéki vezetésű Zuglóban – írja a 24.hu.

Egymás torkának ugrott az MSZP és a DK-Momentum csoport egy igazgatói poszt miattFotó: Horváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció vezetője, Zugló polgármestere nyilatkozik a sajtónak a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli, a koronavírus-járvány elleni védekezés erősítéséért összehívott ülése előtt a Városházán 2020. szeptember 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd

A kerületi politikusokat most az önkormányzati Városgazdálkodási Zrt. új igazgatójának kinevezése körüli vita zaklatta fel.

Várnai László, a Civilzugló Egyesület képviselője blogbeszámolója szerint

a csütörtöki testületi ülés határozatképtelenségbe fulladt miután a Demokratikus Koalíció és a Momentum képviselő kollektíve kivonultak.

A kivonulás oka az volt, hogy nem tudtak megegyezni az MSZP-s polgármesterrel, Horváth Csabával a cégvezető személyéről.

A DK és a Momentum saját jelölttel állt elő, úgy tűnt, a testület többsége hajlandó is támogatni. Horváth azonban levette a napirendről az igazgatói pályázatáról szóló előterjesztést "látván, hogy megvan a többség a DK-Momentum igazgató-jelöltjének megszavazásához".

Ahogy Várnai fogalmazott ezzel "megakadályozta a nem szívének kedves jelölt kinevezését".

A DK-Momentum közleményt is kiadott, amelyben azt írták:

a polgármester igyekezett minden módon megakadályozni az új személy kinevezését. A polgármester önhatalmúan úgy döntött, hogy átteszi a testületi ülést a következő hét keddjére, holott a vezérigazgató kinevezésének utolsó határideje a mai nap, július 7-e volt.

Horváth Csaba erre egy kioktató hangnemű ellenközleménnyel válaszolt.

Azt írta, hogy képviselők „ne sértődgessenek, mint egy kisgyerek, pusztán azért, mert esetleg nem a személyes kiválasztottjuk a legjobb egy adott posztra”, hanem végezzék a munkájukat.

A DK és a Momentum a koalíciós politizálást összekeveri az erőszakos politizálással. Amit a Fidesznél joggal kritizálunk – az izomból, ész nélkül történő politizálást –, az a koalíción belül sem megengedhető. Elfogadhatatlan, hogy megválasztott képviselők munkavégzés helyett sértődötten ellehetetlenítsék a zuglói képviselő-testület munkáját

– írta a polgármester.

Cinikus módon munkára bíztatja a képviselőket, miközben ő heti háromszor ha bejár a hivatalba

- fogalmazott Várnai blogjában.

Várnai szerint "lassan, de biztosan Zuglóban is szétbomlik az ellenzéki koalíció".

Nem kár érte, a félrenézések, sűrűn megkötött rossz koalíciós alkuk csak a döntésképtelenséget és a korrupciót leplezték el ideig-óráig. Az elmúlt két és fél évet elvesztegették: a Horváth féle vezetéstől egy hamvábaholt városközpont ötlet erőltetésén kívül érdemi produktum nem született, csak rossz és még rosszabb kompromisszumok pl. a parkolás, közétkeztetés ügyében.

- tette hozzá.

A kivonulás után az ülés határozatképtelenségbe fulladt, így a napirendi pontokat július 12-én kell megtárgyalni.

Forrás: 24

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Már megint "összefogtak" az efftársak!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.