A tárcavezető a NIO kínai járműgyártó beruházásának bejelentésén közölte, hogy Biatorbágyon, a cég első európai üzemében automata akkumulátorcsomag-csereállomásokat fognak előállítani. Beszédében aláhúzta, hogy a 2008-as pénzügyi válság nyomán új korszak kezdődött, amikor a "nyugati gazdasági dominancia már nem olyan egyértelmű, mint korábban volt", és a Kelet azóta nem pusztán felzárkózott, hanem az "előzés manővere is reálisnak és sikeresnek tűnik". Kiemelte, hogy míg 2007-ben a globális beruházások 81 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak 19 százalékát keletiből, mostanra ez teljesen megfordult, s a Kelet részesedése az elmúlt három év átlagát tekintve 56 százalékosra nőtt, míg a Nyugaté 41 százalékosra csökkent. Végül leszögezte: a magyar gazdaság alapvetően az autóiparra épül, ez a szektor adja a feldolgozóipari kibocsátás közel harmadát, így kulcsfontosságú kérdés, hogy minél több olyan beruházást sikerüljön ide vonzani, amely az elektromos átálláshoz köthető.

Forrás: 168.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.