Nógrádi György volt a HírTV Napi Aktuális című műsorának vendége hétfőn – szúrta ki a Mandiner.

A biztonságpolitikai szakértő ezúttal is erősen az oroszok felé húzó retorikával szórakoztatta Orbán Viktor híveit, majd kapott egy érdekes kérdést:

Kapunk-e területet Ukrajnából egy esetleges orosz győzelem esetén?

A területszerzési reményeket egy, Medvegyev volt orosz miniszterelnök által közzétett térkép táplálja, amely alapján a háború után a magyarok, a lengyelek és a románok is kapnának területet Ukrajnából.

Nógrádi György válaszában gyorsan szertefoszlatta ezeket a vágyálmokat, mint elmondta, ennek az esélye a nullával egyenlő. 

Kárpátalja lakosságának 6-12 százaléka volt magyar a háború előtt, de azóta a felük elmenekült vagy elüldözték. Hozzátette: ha három NATO-tagállam területeket foglalna el a háborúban álló országtól, az a nyugati politika csődje, és orosz stratégiai siker lenne, de ennek a valószínűsége nulla

- magyarázta a szakértő.

Forrás: mandiner.hu

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
Vissza Kárpátalját, aztán a többit is!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Ludas Matyi
Ennyi szarhazit, akik egymast sertegetik!
Ez vagy magyar: gyülölet, utalat, irigyseg, beköpes, leköpes egymas ellen!
Nem veletlen, ha a vilagban magyarorszagot a balkan kapujanak hivjak!
De, ha az elsö löves eldördül, tele fossatok az alsot es rohantok a Legoba.
Szegyen!
ESCOBAR
@Ludas Matyi: Mert te mész majd az élen fegyverrel, mi meg kövessünk?!
Ludas Matyi
@ESCOBAR: szopoka, ott ahol en jartam, te csak egy kis csicskasom lehetnel, aki a csizmamat pucolna. Nyulak vagytok, mind egytöl egyig!
ESCOBAR
@Ludas Matyi: Na! Nem mondod! Francia idegenlégió?! Tényleg?
Oszt' neked sikerült embernek maradni??? Nem úgy néz ki!!!
Ludas Matyi
@ESCOBAR: Sorry, hogy nem tudtam elöbb valaszolni, de most szaltam le a felesegedröl. Neki is az volt a velemenye, hogy te csak egy kis nyulfarku nagyszaju legenyke vagy!
ESCOBAR
@Ludas Matyi: Háziorvos! Beutaló! Kollégám vár a pszichiátrián!!! Sok az ilyen ön-, és közveszélyes...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.