Pulai András, a Publicus Intézet vezetője a Népszavának adott interjút, szerinte hiába csökkent jelentősen a Fidesz népszerűsége, egyelőre az ellenzék is válságban van.

Az Orbán-kormány válságban van, zavargások jöhetnek ha megjönnek a megemelt rezsiszámlák

Az elemző szerint túl van a bocsánatos bűn kategóriáján a rezsicsökkentés csökkentése, ez már a „hazudtunk reggel, délben és este” kategóriája. A választók is így gondolják, én is.

A kormány, ha egyszer a gazdasági és az energiahelyzet lehetővé teszi, nyilvánvalóan mindent elkövet majd azért, hogy visszacsinálja az egészet.

- mondta el.

Szerinte a választás előtt nem volt szó arról, hogy a szétosztogatott pénzeket a kormány gyorsan visszaveszi a lakosságtól, és elsődlegesen azok lesznek áldozatok, akik a családi vagy lakhatási körülményeik miatt nem tudnak megbirkózni a megemelt energiaárakkal, például rossz szigetelésű falusi házakban, Kádár-kockában élnek, ahol adott esetben akár több generáció lakik együtt.

A katázás felszámolásával együtt jár az adóelkerülés, biztos vagyok abban, hogy a számlavásárlás ismét megjelenik és tömeges méreteket ölt. Az infláció mindenkit érint, de azokat még fájdalmasabban, akik jövedelmük nagy részét fogyasztásra és a rezsi kifizetésére fordítják. A lakosság közel kétharmadáról beszélünk.

- emelte ki.

Szerinte ha megjönnek az első megemelt rezsiszámlák, akkor valószínűleg megbicsaklik a propaganda is, a gond az, hogy nincs olyan politikai erő, amelyik becsatornázhatná a frusztrációt és az elégedetlenséget. Az ellenzék még szenvedi a parlamenti választási vereség hatásait. 

Az elemző szerint a rezsiemelés önmagában olyan ügy, amelynek elégnek kellene lennie ahhoz, hogy néhány hónap alatt felépítsen egy működőképes ellenzéket.

Pillanatnyilag azonban úgy tűnik, az ellenzéki pártok között nincs meg a bizalomnak még az a szintje sem, amivel a választás előtt egymás felé fordultak. Közös fellépést nem látunk. Helyette, ha az egyik pártnak van valamilyen kezdeményezése, akkor azt a másik igyekszik lenyúlni vagy kinyírni. Így nem fog menni, az teljesen biztos.

- tette hozzá.

Az ellenzékről, valamint arról, hogy hiába próbálta az Orbán-kormány lerombolni az Európa iránti elkötelezettséget, még megkarcolni se nagyon tudta a Népszava interjújában olvashat bővebben.

Forrás: Népszava

79 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Akkor a következő lépés a orbáncsökkentés!...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Németh István
Te valószínű, hogy sehol se voltál @percsi: vagy pedig annyira vén trottyos vagy, hogy nem emlékszel a büdös kommunista pullaira aki aljas szemét tróger volt a rákosi, de a kádár kormányban is! Gondolod, hogy az unoka porontya különb! Egy undorító zsidó ganaj, munkakerülő hazudozó pajtikolója gyurcsány bandának!
balos
@olszaltot: Ezzel erősíted,hogy ö találta fel a szart ami fölfelé esik,s hogy ezt bizonyítsa még alá is áll!
balos
@Németh István: Na végre kiderült feletted az ég!Sikerült egy jót zsidóznód!Ettől vagy igazán jó nemzethy magyar!Tudod,ha nem lennének a földön zsidók,akkor már rég kiírtottátok volna egymást a többi ilyen "normálisan" gondolkodók!Azért remélem,hogy nem a családodón gyakorolód a humánus elveid?
Németh István
@balos: na akkor most mondom, nyitogasd ki ama részedet ahol van valami remény, hogy az értelem beszivároghat! Sem nem bal, sem nem jobb számomra semmit nem jelent >> tehát irány az egyenes! A zsidó apostolokból keresztény apostolokká avanzsált világban az a lényeg,hogy a haszonleső, és népeken élősködő horda megmaradt! Aztán mindegyiknek vannak szemét, nagyon szemét és az ellenkező rétegei is! De ez egy sajátos dolog! Aztán az is, hogy a magyarországi II. világháborús helyzet utáni időszak bigott zsidó uralomról szól. arról az időszakról amikor akár a zsidók a zsidókat is írtva törekedtek a hatalom megszerzésére! Na most törd szépen a fejecskédet melyik a szar zsidó, melyik a jó zsidó! Az viszont tény >> hogy a gyurcsány és bandája a nép akár szétlövésére is berendezkedett, a mindenféle lenyúlásokon túl!
Az Orbán kormány 12-13 éve a nemzet felemelkedésében látja a hatalmuk megszilárdítását, nem a nemzet polgárainak lenyúlásában és szétlövésében! Nos, ha ezt kifogásolod, akkor tudod hol a helyed! "balos" felfogod!???
balos
Örültem,hogy nem érted a Való Világot,hísz neked a mtv1 az írány!Tudod a fehér"ember" szerencséje,hogy lekopott róla szín,meg egyik másik még mindig a "fán" érzi jól magát!Igaz az a fa nemzethfaszfája!Jó ugrálást rajta!
Namely
@Eladott Ország: "bűntetlenül "
Egy kis helyesírás, hátha nyuggerként okosodsz egy kicsit: bűn, büntet, büntetlen, büntetlenül. Szívesen.

UI: ráérsz, miért nem mész az esti iskolába? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.