Donald Trump korábbi amerikai elnök idején volt a legjobb a kapcsolat Magyarország és az Egyesült Államok között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban a Fox News Digital című amerikai hírportálnak nyilatkozva.

Szijjártó: "Gyűlölnek minket, és mivel sikeresek vagyunk, példaként szolgálunk"
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) átadja a Magyar Érdemrend középkeresztjét Jared Kushnernek, Donald Trump volt amerikai elnök főtanácsadójának New Yorkban 2022. szeptember 22-én. Fotó: MTI/KKM

"Feltétlenül együtt fogunk dolgozni mindazokkal, akiket megválasztottak az Egyesült Államokban" – mondta a tárcavezető. "Ugyanakkor őszintének kell lennünk: a viszonyt, a politikai kapcsolatokat tekintve nagy különbség mutatkozott a konzervatív vagy republikánus és a demokrata párti kormányzatok között" – tette hozzá.

"Trump elnöksége idején volt a valaha legjobb politikai kapcsolat a két ország között, a lehető legjobb viszony"

- hangsúlyozta Szijjártó Péter, bizonyosságát fejezve ki, hogy ugyanez a jó kapcsolat fogja jellemezni a két kormányt, ha Trump elindul a következő választáson és megnyeri.

Szijjártó Péter az interjúban visszautasította azokat a nyugati vádakat, miszerint az idén negyedik alkalommal újraválasztott Orbán Viktor miniszterelnök aláásná a demokráciát. Mint mondta, az Európai Unió csak azt tartja demokráciának, ha "liberálisok kormányoznak".

"Magyarországon nem ez a helyzet, mert mi egy hazafias, jobbközép, kereszténydemokrata kormányzat vagyunk, határozottan a liberális fősodor ellen" – tette hozzá.

"Gyűlölnek minket, és mivel sikeresek vagyunk, mintegy példaként szolgálunk arra, hogy nemcsak a liberális fősodor lehet haladó és sikeres. Konzervatív politikai stratégia is lehet sikeres. És ők nem tudják elviselni ezt a tényt"

- mondta.

Szijjártó Péter ezzel összefüggésben felidézte az autóiparban megvalósult olyan forradalmi változásokat, mint az elektromos akkumulátorok magyarországi gyártását, ami az utóbbi évtized "öt legnagyobb befektetésének egyike volt Európában", valamint azt is, hogy Magyarország az Európai Unió tagállamai közül elsőként ratifikálta a párizsi klímaegyezményt.

A külügyminiszter egyetértését fejezte ki az ENSZ Közgyűlésén felszólaló vezetőkkel abban, hogy a klímaválság a legfőbb kihívások közé tartozik. Megjegyezte, hogy Magyarország csökkentette károsanyag-kibocsájtását azzal a céllal, hogy 2050-re elérje a karbonsemlegességet, miközben növeli bruttó hazai termékét.

"Ez egy nagyon fontos kérdés számunkra, ugyanakkor gyakorlatiasan állunk hozzá"

- mondta Szijjártó Péter. "Számunkra a gazdaságnak, a versenyképességnek és környezetvédelemnek kéz a kézben kell haladnia. Amennyiben a kettő közötti egyensúly felborul, az veszélyezteti az erőfeszítések hitelességét" – húzta alá. "Tehát számunkra a legfontosabb, hogy ebben a tekintetben hitelesek legyenek erőfeszítéseink fenntartva az egyensúlyt a versenyképesség és a környezetvédelem között" – fogalmazott.

Szijjártó Péter szót ejtett az Oroszország elleni szankciókról is. "A szankciók többet ártanak nekünk, európaiaknak, mint az oroszoknak" – hangsúlyozta.

"Az európai energiaellátás biztonsága lényegében a múlté. Energiaellátási válság van nemcsak az árak, de a mennyiség tekintetében is, nem is beszélve az inflációról és az élelmiszerárakról"

- fűzte hozzá.

"Tehát a szankciós politika nem nyújtotta azokat az eredményeket, amelyeket az Európai Unió és a brüsszeli intézmények vártak tőle" – emelte ki Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Miben vagyunk sikeresek petya?
A vilag leggyorsabban romlo devizaja?
Aranyosan a legtobb Covid halaleset?
A legmagasabb inflacios rata?
Az Unio legkorruptabb kormanya?
Ha kihagytam valamit szolj, amiert meg irigyelhetnek minket.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Az efftársiasság hiánya a "művelt Nyugaton" ma ezzel jár!
gina
Igen seggnyalásban meg lopásban elsök vagytok szemét kis prolik, csak a szátok nagy de semmi mögötte,,,kik irigyelnek titeket??? alja balkánt csináltatok ebböl az orzágból.. büszke lehetsz kakdú neg az a zsiros cigus fönid
gina
@ómió: Nagy barom vagy te, sajnállak, itt ugatsz a legalja balkánon te agyhalott, büszke lehetsz a fideszmoslékjaidra, ezt tették a szép Magyarországgal, és ilyen 1 Bites idióták tapsikolnak ezeknek az agyhalott tolvajoknak,, ennyire hölye vagy,? gondolom vak és süket is vagy kocsmaproli hahahahah
dr. prédikátor
IGEN. SIKERESEK VAGYTOK A MILLIÁRDOK ELLOPÁSÁBAN, AZ ORSZÁG LEZÜLLESZTÉSÉBEN!!! ZSELÉS KAKADÚ!!!CSAK TITEKET GYŰLÖLNEK ÉS UTÁLNAK EGÉSZ EURÓPÁBAN!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.