A szervezet elnöke a köztévében magyarázta el, hogy a nagycsaládosoknak ezt külön kell kérvényezniük. Mint mondta, a 300 ezer nagycsaládos közül eddig mindössze 30-40ezren kérték a kedvezményt.

Külön kell igényelni a nagycsaládosoknak járó gázárkedvezményt, ez nem jár nekik automatikusan - hívta fel a figyelmet a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán az MTI híre szerint.

Nem jár automatikusan a gázárkedvezmény – figyelmeztetett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Kardosné Gyurkó Katalin a műsorban elmondta, az igényléshez szükséges dokumentumot az államkincstár honlapjáról lehet letölteni, majd be kell adni a kormányhivatalhoz.

Az elnök közölte, több mint 300 ezer nagycsaládos él Magyarországon, miközben eddig csupán 30-40 ezren jelentkeztek gázártámogatásra.

Kardosné hozzátette, az számít nagycsaládosnak, akinek legalább három gyermeke van és családi pótlékot kap.

Az igénylésről az MVM, a Magyar Államkincstár és a NOE honlapján is találni információkat – jelezte.

Kardosné Gyurkó Katalin elmondta azt is, a kedvezményt folyamatosan lehet igényelni, ugyanakkor a kormány által bevezetett árstop december végéig van érvényben, ezért javasolt, hogy az érintettek minél gyorsabban töltsék ki a szükséges dokumentumot.

Forrás: mti.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
a végrehajtók már elöre dörzsölik a tenyerüket..
Eladott Ország
@csak úgy...: Varga Juditnak, és beosztottjának, Völner "kenőpénzes" Pálnak egy normális demokratikus országban már régen előzetes letartóztatásban lenne a helye, a korrupciós, és megvesztegetési ügy miatt, illetve a botrányos megfigyelési PEGAZUS ügy miatt is! De ez orbanisztán, ahol nincs semminek sem következménye, mert mindenről, és mindenkiről a karmelita kolostor zakkant, idióta ura dönt, az általa befolyásolt, és utasított "független" ügyészség hathatós segítségével!
Néro2
Itt a HUN-ban csak a Nagy Gáz szomszédnak jár minden automatikusan.
A meghízásos pályázattól a főűgyészi védelemig.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.