A bíróság mindenben egyetértett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával és mindkét gyanúsított letartóztatását elrendelte.

A rendőrnő mindenben segítette a drogdílert – a belső ellenőrzés buktatta le őket

Fotó: pixabay.com

A megalapozott gyanú szerint legalább 2022 augusztusa óta a 44 éves férfi egy Pest megyei város környékén rendszeres anyagi haszonszerzés céljából dizájner drogokkal kereskedett – olvasható az ügyészség honlapján.

A férfi megkérte a járőrként dolgozó 20 éves ismerősét, hogy az általa elkövetett bűncselekmények miatt szükséges rendőri intézkedések megtételét mellőzze, továbbá a szolgálati helyén hivatali tudomására jutott bűnügyi adatokat és információkat ossza meg vele, ezáltal nyújtson segítséget az elkövetéséhez, valamint az azt megkönnyítő feltételeket biztosítsa.

A rendőrnő a kérésnek eleget tett, és azért, hogy a férfi zavartalanul folytathassa a drogok értékesítését, tájékoztatta a releváns információkról, úgymint a tervezett rendőri intézkedésekről, a különféle drogokkal kapcsolatos feljelentésekről. Közölte azt is, hogy ő mikor lesz szolgálatban, amely megkönnyíti a bűncselekmény végrehajtását.

A férfi érdeklődésére a rendőrnő arról is adatot szolgáltatott, hogy a veszélyes vezetési stílusát kifogásoló, és ezért vele szemben intézkedést szorgalmazó lakossági bejelentések érkeztek a rendőrkapitányságra.

Mindezeken túl, a rendőr egy szeptember eleji szolgálata során dizájner drogot talált egy ellenőrzés alá vont személynél, azonban vele szemben nem kezdeményezett intézkedést, így segítséget nyújtott ahhoz, hogy a büntetőjogi felelősségre vonást elkerülje.

Az ügy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult, a bűnügyi akcióban a rendőrség több szervezeti egysége, míg az elfogásban a Terrorelhárítási Központ is közreműködött.

Az ügyészség halmazatban álló hivatali, igazságszolgáltatás elleni és egészséget veszélyeztető bűncselekmények megalapozott gyanúját közölte az elkövetőkkel.

Hétfőn a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa az ügyészség indítványára mindkét gyanúsított letartóztatását egy hónapi időtartamra elrendelte. A döntés ellen a rendőrnő – aki egyébként tagadta a bűncselekmények elkövetését – és védője fellebbezést jelentett be. A díler az ügyészségen érdemi védekezést terjesztett elő, míg a bíróságon nem tett vallomást, de tudomásul vette a kényszerintézkedésről rendelkező végzést.

Címlapkép: pixabay.com

Forrás: ugyeszseg.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
A nagy hal megeszi a kishalat,ha a területére téved!
Jozefina
Vannak megélhetési politikusok és rendőrök is!!!?? A magyar az ilyen fajta!!!??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.