Azt is elmondták, miért emelkednek drasztikusan a kamatok.

A kormány meghosszabbította a kamatstopotMTI/Soós Lajos

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfői közleményében bejelentette:

Az elhibázott szankciós politika és a szankciós infláció folyományaként kialakult rendkívüli pénzpiaci környezetben a kamatok drasztikusan megnövekedtek, ezért a kormánynak folyamatosan rendkívüli és jelentős segítséget nyújtó intézkedéseket kell hoznia a családok megvédése érdekében. Meg kell őrizni a családok pénzügyi stabilitását és meg kell őrizni a lakhatás biztonságát is.

Ennek jegyében a kormány

2023. június 30-ig meghosszabbította a 2022 januárjában bevezetett kamatstopot, valamint arról is döntött, hogy kiterjeszti annak hatályát.

Ennek értelmében a kamatstop már a legfeljebb 5 éves kamatperiódusokban rögzített hitelkamattal nyújtott, államilag nem kamattámogatott jelzáloghitel-szerződéseket is megvédi a drasztikus kamatnövekedéstől.

A kormány döntése értelmében a szankciós kamatfelár a családoknál marad, ami számukra 2022-ben 80 milliárd forintot jelent, 2023 első félévében pedig több mint 60 milliárd forintot ér el. Ez a 140 milliárd forintnyi támogatás marad tehát a családok zsebében. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kamatstopnak köszönhetően 2022-ben egy család 282 ezer forintot takarít meg, 2023 első félévében pedig 174 ezer forintra tehető az az összeg, amit a kormány intézkedésének köszönhetően nem kell kamatként megfizetnie.

A kamatstop intézményének megszűnését követően a kamatok a szerződésekben meghatározott szintre állnak vissza.

Nagy a közleményben nem tért ki arra, hogy a már most is kölcsönökből működő kormányzatnak minderre honnan van pénze.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Inkább a kötelet,amire a delikvens felaggatja magát száradni!
rebel
A gonosz szemeivel, az óriáscsecsemő arcával, a pufók ujjaival... és az oldalra fésült hajával úgy néz ki, mint egy...
sorozatgyilkos.
bohóc.
sorozatgyilkos bohóc.

Eladósodottak, egyet ne felejtsetek: Előbb utóbb mindenkinek fizetnie kell és extrakamatostól! (extrakamat: az otthonával, a családjával, az életével)
Mert a bankoknak és a bankokkal lepaktáló kormánynak kell az extraprofit!
A magyar zsidó háttérálam nem összeesküvéselmélet!

www.youtube.com/watch?v=kjHCcGcOonw
kereső
Ez nem szankciós infláció- hanem a ti elszabott gazdaságpolitikátok eredménye. Ott voltál az mnb-ben, miért nem volt /nincs!! az mnb-nek árfolyampolitikája: Az mnb egyik fő feladata lenne!! az infláció elleni tevékenység mellett/előtt az ország nemzeti valutájának- fizetőeszközének védelme.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.