Egy hétig tartó, országos sztrájknapokat hirdetett meg január 23-tól hét napon át a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), akikhez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is csatlakozott.
Kép: Propeller.hu
A pedagógusok az ország minden pontjáról jelezték, hogy munkabeszüntetéseket tartanak, van olyan város, ahol minden gimnáziumban lesznek megmozdulások – írja a hvg.hu.
A sztrájknapok a január 31-ére – az egy évvel ezelőtti figyelmeztető sztrájk évfordulójára – meghirdetett Szolidaritás Napjával és országos ülősztrájkkal zárulnak, amelyre a PDSZ a szakszervezeteket, civil szervezeteket és állampolgárokat is meghívott.
A legnagyobb megmozdulás éppen erre a napra várható, ehhez ugyanis már a szakképzésben dolgozók is csatlakoznak a reggel 8–10-ig tartó, kétórás figyelmeztető sztrájkjukkal.
A tanárok, és a velük szolidáris diákok és szülők tavaly sztrájkokkal, élőláncokkal, tiltakozó megmozdulásokkal próbáltak érvényt szerezni követeléseiknek, de ezekből eddig semmi nem teljesült. Sőt, a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusok közül többeket elbocsátottak, mások maguktól mondtak fel.
Az eddigi követelésekhez a szakszervezetek most két újabbat is fűztek, ezekről a hvg.hu cikkében olvashatnak.
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Meg az a sok DDDDDDDDDD...
Nagyon szánalmas.
Nem sok pozitív külső visszaigazolást kapsz az életben, igaz?
Új hozzászólás