A Republikon kutatása szerint azzal számolnak, hogy rosszabb lesz az anyagi helyzetük.
A magyarok közel fele számít arra, hogy 2023-ban romlani fognak az anyagi körülményei. A közvélemény-kutató a most kapott eredményeket összevetette a 2021 januárjában, tehát még bőven a koronavírus-járvány közepén kapott válaszokkal – elemez a telex.hu. Ezek alapján látszik, hogy jelenleg sokkal borúlátóbb a lakosság: két éve a válaszadók 6 százaléka vélte úgy, hogy az adott évben romlani fog saját maga és családja anyagi helyzete, most viszont már 46 százalék nyilatkozott így. Optimistából két éve 18 százalék volt, jelenleg 8 százalék, két éve 66 százalék mondta, hogy nem fog változni az anyagi helyzete, most 20 százalék vélekedett így.
Mint általában, most is jelentős eltérés mutatkozik a jövő szempontjából a szavazótáborok között.
A kormánypárti szavazók mondhatók a legoptimistábbak, két éve 31 százalékuk látta úgy, hogy javulni fog az anyagi helyzetük, és 62 százalék gondolta azt, hogy nem fog változni, most ez 16-16 százalékra módosult, és már a kormánypárti szavazók 31 százaléka is úgy látja, 2023 végére rosszabb anyagi helyzetben lesznek a korábbi 1 százalékkal szemben.
Az ellenzéki oldalon a jobb jövőt várók tábora 8 százalékról 4 százalékra csökkent, a rosszabb folytatást prognosztizálók aránya 11 százalékról 59 százalékra nőtt, míg azok, akik szerint nem változik semmi, 73 százalékról 20 százalékra csökkentek. A bizonytalanok között a legjelentősebb változás, hogy a rosszabb folytatásra számítók aránya 8 százalékról 46 százalékra nőtt.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Olyan házi színvonalú méricskélés volt ezért szóra sem érdemes!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Kellene a Kubatov lista.
Új hozzászólás