Folytatódik az előkészítő tárgyalás a Völner-Schadl ügyben, ma tizenegy vádlottat hallgatnak meg. Vallomások és tanúk ma sem lesznek, egyelőre csak a vádlottaknak kell nyilatkoznia, hogy elismerik-e bűnösségüket. 

Folytatódik a Völner-Schadl per, vajon ma is lesz, aki bűnösnek vallja magát?

Ennek azonban hatalmas jelentősége van, mivel mindenkit ugyanazzal vádolnak, tehát ha csak egy valaki is bűnösnek vallja magát, az a többiekre is terhelő lehet.

A szerteágazó ügynek összesen 22 vádlottja van, élükön Schadl Györggyel és Völner Pállal. A vád szerint Schadl a végrehajtói kar elnökeként százmilliókat, sokszor az osztalék 100 százalékát szedte el azoktól a végrehajtóktól, akiket Völner államtitkár segítségével neveztek ki. Schadlre tíz, Völnerre nyolc év börtönt kért az ügyészség, emlékeztet a 444.hu.

Kedden mind a hét végrehajtó nyilatkozni fog a bűnösségéről. Közülük ketten teljes vagy részleges beismerő vallomást tettek a nyomozás során, de volt, aki sírva tagadta bűnösségét.

A vesztegetéssel vádolt végrehajtók közt van, aki a vád szerint összesen 254 millió forintot adott Schadlnek az osztalékból. Két másik vádlott több mint 190 milliót fizethetett Schadlnek, de másoknál is több tízmilliós, egy esetben százmilliós összegekről szól a vádirat.

Cserébe havi egy-kétmillió forintot kaphattak vissza az alapfizetésük mellett.

Nyilatkozni fog a bűnösségéről Schadl sofőrje és intézője, M. Viktor, aki a vád szerint hozta-vitte a korrupt pénzeket Schadl és a végrehajtók közt. Ő volt az, akit a lehallgatási jegyzőkönyvek alapján felhívott Schadl, hogy szedjen össze neki „egy hármast meg valami viszonylag normális piát”, amit elvihet Völnernek.

A múlt pénteki előkészítő tárgyaláson elismerte bűnösségét a végrehajtói kar korábbi hivatalvezetője. A vádirat szerint P. Béla István szerepet vállalt azoknak a végrehajtó-jelölteknek az előmenetelében, akiket Schadl korrupt módon juttatott pozícióhoz. Hivatalvezetőként P. is részt vett a jelöltek meghallgatásában, majd Schadl utasításának megfelelően értékelte a pályázatokat, több pontot adva a Schadl által kiválasztott jelölteknek, mint ami járt volna nekik. Így a megfelelő jelölteket terjesztették fel a minisztériumba, ahol végül a kinevezésükről döntöttek, a vád szerint Völner nyomására.

Beismerés esetén az ügyészség pénzbüntetést és foglalkozástól való eltiltást kért a hivatalvezetőre.

További részletekről a 444.hu oldalán olvashatnak.

Forrás: 444.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
nagyon úgy néz ki, hogy nem vágják le az aranytojást tojó tyúkokat...

-nem történt semmi, nincs itt semmi látnivaló, tessenek továbbmenni...
Eladott Ország
Viszont, hogy ki lehet a Barbi meg a Tóni arról gőze sincs a nyomozó hatóságnak. Most, hogy tudjuk, de nem sejtjük ki az "Ádám", kezdünk egyre messzebb kerülni attól, hogy megfejtsük, vajon ki lehet "Tóni" és "Barbi". Ide minimum egy Calumbó kellene olyan nehéz összefüggéseket találni!
uploads.disquscdn.com/images/9cb5979c62b52746433db5878f1409bfe95e876cfa68e02f04da2ab3f01b4356.gif?w=800&h=375
Az egész ország Uganda színvonalú. Hát vastagbőrűekből itt sincs hiány. Költői kérdés: Miért nincs a vádiratban Rogán? Én inkább ilyesmit látok lelki szemeim előtt:
uploads.disquscdn.com/images/5dffef7a10dd9cf8574fe0a00c5791ddb80db1eecc94789174928a49666a73f2.gif?w=800&h=320
lusta
@jesz: Ez a nagy trükk. Eddig senki sem ismerte be bűnösségét, mert akkor valóban dőlne a dominó. Eddig ketten kaptak szigorú ejnye-bejnyét felfüggesztve. Ahogy haladunk előre a többiekre is hasonló sors vár. Miért? A két elitélt sem vallotta be a bűnösségét, csak annyit mondtak, hogy az ügyész indítványa neki megfelelő. Pont. Innentől kezdve a bíróság, a védő, de a vád sem kérdezhet semmit. Vége. Az ügyészségi indítványt mérlegelve a bíróság meghozza az ítéletét, de továbbra sem vallott senki senkire sem. Ki van ez találva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.