Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció képviselője esküt tett az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén. Az új képviselő a közelmúltban elhunyt párttársa, Kordás László mandátumát vette át.

Hadházy Ákos a Fideszhez hasonlította a DK működését az offshore ügybe keveredett képviselő kapcsán
Fotó: Facebook/Hadházy Ákos

Mint ismert, a DK-s képviselői offshore ügybe keveredett, és az őt lebuktató lap ellen pert is vesztje. Mindezek ellenére pártja teljes mellszélességgel kiállt mellette. Nem úgy Hadházy Ákos, aki közösségi oldalán ment neki a párt döntésének:

Pártja ugyanis úgy gondolta, a következetességnél és tisztességnél fontosabb a párthűség. Ez a Fidesz sajátja, csak nekik ott a propagandagépezet, hogy elhitessék az emberekkel, ez így jó…

- írja Hadházy, aki nem vett részt a szavazáson, mert nemet nem illik nyomni, igenre pedig nem tudott volna jó szívvel voksolni.

Annyira súlyosnak gondolom azonban a helyzetet, hogy határozatlan ideig kénytelen vagyok mindenféle kapcsolatot megszakítani az érintett párt képviselőivel és tisztségviselőivel, pedig természetesen ott is jócskán vannak tisztességes és elkötelezett emberek

- fogalmaz a független képviselő, majd hozzáteszi, az offshore lovag képviselővé emelése semmibe veszi a munkáját: hiába mutatja be, milyen korrupt ez a rendszer, ha jön az egyik ellenzéki párt és gyakorlatilag lenulláz mindent. 

Hadházy Ákos szerint teljesen félreérti a helyzetet ez a párt, ha azt hiszi, a Fideszt másolva (jelen esetben a „mi kutyánk kölykét” tűzön-vízen át bevédeni) lehet eredményt elérni. Pont, hogy mindennek az ellentétét kellene csinálni, amit az állampárt tesz, e nélkül nincs előre, marad minden a régiben – mutatott irányt a DK-nak Hadházy.

Forrás: Facebook

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Teljesen egyetértek Hadházyval, most is jól látja a helyzetet!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Horizont: Amihez csak "hozzászól"!
ómió
@Horizont: Üdvözöllek, fajkretén bolsi! Én ómió vagyok! Agyalágyult barmot láttál a tükörben? Ha nem tetszett, ezután messze kerüld el a tükröt!
Csak Norisz és senki más
@e örö e bódottá: Meg is gyógyítja őket! :-) Pajkaszeg2
ómió
@Horizont: Fajkretén bolsiként bemutatkozol, utána másokat barmozol, bolsiék elmebetege!? És egyedül még kusikálni is képtelen vagy? Ez ma az "efftársi módi"?
ómió
@Horizont: Ha kussolnál, szarkupac, kezdd meg!
ómió
@Horizont: Még mindig egy szarkupac a mentálod, bolsiék ütődöttje!? Máig se érted, hogy a kusikáláshoz azt el is kell kezdened?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.