Több mint egy hónapja írta meg a Mérce, hogy nyilas emlékhellyé alakították az emberiesség elleni és háborús bűntettekért kivégzett nyilasvezér özvegyének sírját a Farkasréti temetőben.
Ugyan február végén a XII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozást indított az ügyben, de máig nem történt semmi a temetőben azon túl, hogy két civil útjelzőket helyezett el a sír mellett, amely olyan emberek sírja felé mutatott, akik zsidó embereket mentettek meg a vészkorszakban.
Nem néztük tétlenül, hogy az Orbán-kormány hatóságai egy hónapja asszisztálnak a Farkasréti temetőben, Lutz Gizella sírjából alakított Szálasi-emlékhelyhez.
- írták Facebook oldalukon, és kitértek arra is, hogy a DEL Szálasi Ferenc képével és a nyilaskereszttel is azt tette, amit minden jóérzésű ember tenne, fekete festékkel fújtuk le a XX. századi magyar történelem legsötétebb bűneinek szimbólumait.
Amíg mi itt vagyunk, sem fasizmus, sem fasiszta emlékhelyek nem lesznek Magyarországon!
- tették hozzá.
32 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás