Csőzik László, Érd polgármestere a Népszavának adott interjújában kitért többek között a jövő évi önkormányzati választásokra is, amivel kapcsolatban igen borúsan látja a helyzetet.
Kép: YouTube
A beszélgetés során Csőzik újságírói kérdésekre szót ejtett az önkormányzatiságról és az önkormányzati jogkörökről, de kitértek a jövő évben esedékes önkormányzati választásokra is. Ezzel kapcsolatban úgy véli:
A választásnak nagyobb tétje lesz, mint valaha.
Ezt kifejtve elmondta, hogy amennyiben „az ellenzéki pártok elvéreznek, a megnyert önkormányzatok száma akárcsak a felére csökken, akkor a következő országgyűlési választásokra a mostani ellenzék eltűnik a süllyesztőben. Nem lesz értelme elindulni se. Ugyanakkor azt is felvázolta, mi történhet, ha megtartják a jelenlegi pozíciókat, és megszerzik azokat a településeket, ahol legutóbb nem sok hiányzott a győzelemhez: szerinte ebben az esetben az ellenzék már érdemi hatalmi egyensúlyt képezhetne a kormánnyal szemben.
Az előjelek nem túl jók. Az országos ellenzék ramaty állapotban van, semmi esélyt sem látok az összefogásra. Az sem hallgatható el, hogy sajnos nagyon kevés az olyan ellenzéki önkormányzat, ahol az elmúlt négy évben a települési érdekekre tekintettel félre tudták tennia pártpolitikát és látható eredményeket tudnak felmutatni. Holott a választókat nem érdeklik a pártcsaták, csak az, hogy mi történik a településükön. A belső vitákkal csak megágyaznak a Fidesz visszatérésének. Jászberény nagyon jó példa: a pártokat nem megtagadva, de a helyi ügyekre, közösségekre támaszkodva lehet sikereket elérni.
Csőzik emellett arra is kiért, hogy jövőre ő maga is újraindul, ám azt még maga sem tudja, hogy civil jelöltként vagy függetlenként teszi ezt meg.
El kéne hagyni már ezt a pártoskodást, semmi értelmi nincs. A helyi lakosság leszarja a pártokat a fideszt is, normális lakóotthont szeretne. Szakmai alapon.