Ma még némileg örülhetünk a jó időnek, de a hétvégén szére, esőre, viharra és lehűllésre számíthatunk.

Máris vége a tavasznak? – Durva fordulat jön az időjárásban

Hétvégére jön a rossz idő. Fotó: 123rf.com

Ma döntően fátyolfelhős idő várható időszakos szűrt napsütéssel, helyenként gomolyfelhők is képződhetnek. Csapadék nem lesz. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 24 fok között alakul. Késő estére 8 és 13 fok közé hűl le a levegő – számol be a Met.hu.

Pénteken jellemzően fátyolfelhők lesznek felettünk. Csapadék nem várható. A légmozgás többnyire mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 3 és 10 fok között valószínű, de a fagyzugos völgyekben pár fokkal hidegebb is lehet a hajnal.

Főleg fátyol- és gomolyfelhőkre számíthatunk, majd a nap második felében északnyugat felől vastagabb frontális felhőzet érkezik és egyre többfelé elered az eső, zápor. Néhol zivatar is kialakulhat. A délnyugati, estétől a Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet többfelé erős lökések kísérik. Délutánra 19 és 24 fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a nap második felében egyre többfelé vékonyodik, felszakadozik a felhőzet. A déli és a keleti országrészben több, másutt kevesebb helyen valószínű eső, zápor. Néhol kialakulhat zivatar. A nyugati, északnyugati szelet többfelé erős lökések kísérhetik. Hajnalban 6, 11, délután 13, 20 fokot mérhetünk.

Vasárnap gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk, általában többórás napsütéssel, majd a nap második felében nyugat felől növekszik, vastagszik a felhőzet. Estig néhol valószínű csapadék, éjszaka nyugati irányból egyre több helyen elered az eső, zápor. Néhol zivatar is kialakulhat. Az északnyugati, nyugati, majd a déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet 1 és 7, a csúcsérték 14 és 18 fok között valószínű.

Forrás: Met.hu
Fotó: 123rf.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Füredi Zsuzsa
“viharra és lehűllésre számíthatunk.“ Tessèk mondani, helyesíràsra mikor szàmíthatunk? Esetleg a vihar elültèvel?
Üdvözlettel, egy nyugdíjas magyartanàr

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.