Iványi Gábor elfogadhatatlannak tartja Böjte Csaba ügyét, azt, hogy gyerekeket imádkoztatott a terrorcselekményért jogerősen elítélt mielőbbi hazatéréséért.

Orbán legfegyelmezettebb szavazói az ordas eszméket hirdetők – Iványi Gábor kemény üzenetet küldött
Kép: YouTube

A Hírklikk írása szerint Iványi pedig úgy látja, ő vagy a lelke mélyén egyetért Budaházy György ordas eszméivel vagy amellett akar ezzel kiállni, akitől a támogatást remélheti.

A botrány nyomán Böjte magyarázkodni kezdett, hiszen szerinte:

Túl nagy a politikai háttér ennél az ügynél ahhoz, hogy valós ítélet szülessen.”

A Hírklikk most Iványi Gábort kérdezte az esettel kapcsolatban, aki szerint a hívő embereknek ugyan mindig ki kell állniuk azok mellett, akik börtönben vannak, de sajnos ezzel az üggyel Böjte Csaba inkább csak önleleplezést hajtott végre:

eddig ugyanis mindig abban a fényben igyekezett fürödni, hogy nem elkötelezett egyik politikai oldal mellett sem, de most kibújik a szög a zsákból, s kiderül, hogy de bizony.

Iványi Gábor szerint politikailag is nehéz meghatározni, hogy ma már milyen fajta ember Orbán, nem tudni, hogy egyáltalán van-e arcéle, vagy egyszerűen csak játszik az emberek érzelmeivel, a szavazatok maximálása érdekében.

Azt azonban tudjuk, hogy a legfegyelmezettebb szavazói az ordas eszméket hirdető jobboldaliak, s Orbán ebbe az irányba tolta el a hajdani fiatal demokratákat is

- mondta a lap kérdésére.

Az interjú további részei a Hírklikken olvashatóak! 

Forrás: Hírklikk

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@KisTehen: @Maccska: rólatok bátran elmonható,hogy ti jelenleg magyarország legalja!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
@Shikari: Biztosan ismered Veszprémy László Bernát írásainak egy részét, olvasható többek között a Mandineren is. Az ő könyvéből egy idézett rész:

"A másik múlt században gyökerező jelenség a magyar zsidóság megingathatatlan bizalma a magyar államban. Az egyik legérzékenyebb kérdés ugyanis, amit a könyv részletesen körbejár, hogy ki, mit, mikor tudott a zsidóságra váró sorsról és kinek mondta azt el, valamint milyen következtetést vont le belőle. Veszprémy konklúziója, hogy noha a túlélők talán jogosan érezték, ugyanakkor téves azt állítani, hogy a magyar zsidó vezetés hallgatta volna el a holokauszt híreit a magyar zsidóság elől. Az információ hiánya helyett a többség nem értette meg, vagy nem akarta megérteni az akár a nyilvánosságban, akár személyesen hallott információkat. Hiába tudtak a holokausztról, ha nem tudták elképzelni, hogy ez velük megtörténhet. „Mi azt hittük, hogy csak propaganda. Nem hittük el, hogy zsidókat égetnek”. (27. o.) „Nem hittem el az igazságot”. (29. o.) Ennek egyik oka pedig a magyar zsidóság túlnyomó többségének a magyar államba fektetett, a XIX. század óta meglévő bizalma volt, ami ezúttal sokak számára tragikus következményekkel járt. Jól szemlélteti ezt a paradoxont, amikor Veszprémy úgy fogalmaz meg egy, a zsidó vezetés által fogalmazott memorandum kapcsán, hogy megszokásból a fennálló hatalomtól kérték az üldöztetéssel szembeni fellépést, ezúttal azonban éppen a fennálló hatalom volt az üldözés motorja. (140. o.) Ráadásul a jogkorlátozó, és jogfosztó intézkedések ellenére a magyar zsidóság olyan sokáig volt biztonságban, hogy 1944-re már mindenki számára úgy tűnt, hogy megúszták. Ahogy Veszprémy írja, még a mindig rosszra számító cionisták is így gondolkodtak. (41. o.)"

"A mű nagy erénye, hogy tartózkodik a fekete-fehér megközelítéstől és árnyaltan, teljes komplexitásában tárja elénk a zsidó vezetők embert próbáló helyzetét. Nem fél azonban egyértelművé tenni: a zsidó tanács megannyi akciója, tevékenysége irányult a zsidók...
CsipkeRózsa
Folytatás:

irányult a zsidók megmentésére, amiben volt, hogy partnerre talált Horthyban és a magyar hatóságokban is."

Veszprémy László Bernát: Tanácstalanság. A zsidó vezetés Magyarországon és a holokauszt, 1944–1945. Jaffa Kiadó, Budapest, 2023.

ROSSZ ÉS MÉG ROSSZABB KÖZÖTT
2023. április 5.
Baczoni Dorottya
történész, a XX. Század Intézet igazgatója

latoszogblog.hu/aktualis/rossz-es-meg-rosszabb-kozott/
CsipkeRózsa
@Shikari: Horthy nem védte meg őket, ne erőlködj, ez nem igaz!
Négyszázötvenezret hagyott elpusztítani, hetvenezren megmenekültet a gettóból, amit Koszorúsnak köszönhetnek. A Horthy-hála elmaradhat. A vidéki zsidóságot miért nem mentette meg, akkor még nem szorult a nyaka körül a hurok?
CsipkeRózsa
@Shikari: Ez a mondat azt igazolja, hogy Horthy engedte a zsidók deportálását:

"A budapesti zsidóság tömeges deportálása elmaradt, miután Horthy Miklós kormányzó a deportálásokat közvetlenül a fővárosi zsidók elhurcolása előtt felfüggesztette."

Tehát, a vidéki zsidóság deportálása is elmaradhatott volna, Horthy azt is megtehette volna, ha akarta volna, mert volt hatalma.
CsipkeRózsa
@Shikari: Védd a védhetetlent, akinek akarod, a zsidók önként mentek a "halálos munkára".
CsipkeRózsa
Mit lehet cáfolni a saját rögeszméiden, már többször megvitattuk, máskor is Horthyt.

A kényszermunkára sem engedhette volna elhurcolni a zsidókat.
Egy kormányzó felelős az országáért, a lakosaiért.

Karsai: Horthy tudta, hogy kiirtanák a zsidókat

nol.hu/belfold/karsai__horthy_tudta__hogy_kiirtanak_a_zsidokat-1315307

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.