2023 első negyedévében összesen 2097 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Ezekben a tüzekben 27 ember vesztette az életét, 176-an pedig megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett.

Közleményt adott ki a katasztrófavédelem, erre hívják fel a lakosság figyelmét
Fotó: Pixabay

Az áldozatok átlagéletkora 67 év, ebből is látszik, hogy a leggyakrabban idős emberek válnak a tüzek áldozatává. Ezért különösen fontos az ő otthonaikat füstérzékelőkkel felszerelni – írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Az első negyedévben keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 1541 órára volt szüksége a tűzoltóknak, az égő épületekhez 4098 tűzoltójármű vonult.

A három hónap alatt összesen

24 ezer 418 négyzetméternyi épített terület égett le. 282 otthon vált a tűz miatt lakhatatlanná vagy fűthetetlenné, emiatt 781 embernek kellett átmenetileg elköltöznie az első negyedévben.

A 2097 lakástűzből csupán 6 helyszínen volt füstérzékelő, pedig ezek a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, amikor még van idő cselekedni.

Az első negyedévi lakástüzek keletkezési helyét vizsgálva megállapítható, hogy a legtöbb,

az esetek 21 százaléka a kéményben keletkezett.

14 százalékuk a konyhában,

10 százalék a hálószobában,

7 pedig a nappaliban.

A legtöbb lakástűz nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza.

A legnagyobb tűz Kadarkúton volt január 8-án, ahol egy lakóházzal egybeépített ötszáz négyzetméteres autószerelő műhely égett teljes terjedelmében.

A leghosszabb beavatkozás január 30-án volt, egy győri családi ház oltása az utómunkálatokkal együtt 14 órát vett igénybe.

Ennél az esetnél ketten vesztették életüket. Két áldozatot követelt február 19-én egy szigetszentmiklósi, március 12-én egy dabasi és március 17-én egy tatabányai lakástűz is.

Az első negyedévben a katasztrófavédelem 87 esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására.

39 helyszínen szándékos tűzokozás gyanúja is felmerült. 106 épület oltásakor gázpalackok nehezítették az oltást.

A lakástüzek megelőzése érdekében éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztessük a fűtőeszközeinket is

- hívták fel a figyelmet.

Hozzátették: Ha régebben épült épületben lakunk, időközönként érdemes szakemberrel felülvizsgáltatni az otthonunk elektromos rendszerét is. Tanácsos a konyhába, hálóba és a nappaliba füstérzékelőt felszerelni a plafonra.

Az első negyedévben 282-szer riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat.

82 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, 3 ember pedig meghalt. Akkor keletkezik szén-monoxid, ha beltérben nyílt láng ég és az nem kap elegendő oxigént. A levegő-utánpótláshoz kevés, ha néha kinyitják az ablakot. Állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni – írták.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.