Nehezek a nemzetközi körülmények, de Magyarország és Belarusz kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy a szankciók által nem érintett területeken minél szorosabb lehessen a gazdasági együttműködés, és abból minél többet tudjon profitálni a két fél – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Egyre közelebb kerül Putyinhoz Szijjártó: Minél szorosabb együttműködést akar Fehéroroszországgal
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Szjarhej Alejnyik fehérorosz külügyminiszter a magyar-belarusz gazdasági vegyesbizottság ülését követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. április 12-én. MTI/Kovács Attila

A tárcavezető a Magyar- Belarusz Üzleti Fórumon fontosnak nevezte a mostani esemény létrejöttét, és kiemelte, hogy Magyarország az ukrajnai háború szomszédságában mielőbb békét szeretne. Márpedig – mint hangsúlyozta – a világtörténelem tanulsága, hogy a fegyveres konfliktusok tárgyalásokkal érnek véget, a béke tárgyalás útján jött létre.

A tárgyalás feltételezi a kommunikációs csatornák meglétét, ezért ezek bezárása a létező legrosszabb döntés, hiszen ez nem mást jelent ebben a helyzetben, mint hogy feladjuk a békének a reményét is

- fogalmazott.

Felszólalásában rámutatott, hogy a kétoldalú együttműködésnek manapság komoly határai vannak a szankciók miatt. Ezek kapcsán szavai szerint ismert a magyar álláspont, azaz, hogy a büntetőintézkedések "nem vezettek sehova, nem járultak hozzá, hogy a béke közelebb kerüljön, sőt jobban fájnak nekünk, európaiaknak, mint a címzettnek".

Aláhúzta ugyanakkor, hogy a korlátozások nyitva hagytak olyan területeket is, amelyeken fejleszthető az együttműködés.

Szijjártó Péter öt ilyen területet sorolt fel, elsőként az energetikát. Kiemelte, hogy hazánk energiaellátásának biztonsága szempontjából kritikus fontosságú lesz a jövőben a nukleáris energia, és Belarusz ugyanolyan reaktorblokkokat épít, mint Magyarország, így különösen érdekelt a kormányzat a tapasztalatok cseréjében.

Hangsúlyozta: ehhez erős bizalmi alap szükségeltetik, amelyet kellőképpen megépített az a tény, hogy Magyarország kőolajellátása ma Belarusznak is köszönhetően stabil és zavartalan, hiszen a Barátság kőolajvezeték keresztül halad a területén, amely tranzitot a jövőben is biztosítani fog Magyarország számára.

Mint mondta, a második terület a mezőgazdaság, és nagy lehetőséget jelent a magyar cégek számára, hogy kivételeket kapott az ország az importkorlátozások alól Belaruszban, így a baromfi és a vetőmag szállítása folyamatos jelenleg is.

Fontosnak nevezte ennek kapcsán a gépipari együttműködést is, emlékeztetve, hogy a magyar szántóföldeken dolgozó traktorok egy jelentős részét Belaruszban gyártották.

A miniszter ezt követően a gyógyszer- és egészségipari szektort érintette, leszögezve, hogy a Richter és az Egis hangsúlyosabb jelenlétére számít a kormány Belaruszban, illetve segíti a szükséges gyógyszerek és felszerelések beszerzését a kelet-európai országban.

Az építőiparról szólva arról számolt be, hogy már munkacsoport is létrejött, és teszi a dolgát annak érdekében, hogy még szorosabb legyen az együttműködés.

Végül a környezetipar kapcsán rámutatott, hogy Belarusz hatalmas szén-dioxid-elnyelőképességgel rendelkezik a területén található nagy erdők miatt, így a klímavédelmi együttműködés új lehetőségek előtt áll.

Továbbá közölte, hogy Belarusz szerepel azon a listán, amelyen az a tizenöt ország van, ahonnan a vendégmunkások behozatala könnyített módon tud megtörténni. Illetve elmondta, hogy a felek kicseréltek 6850 fuvarengedélyt, így a kamionforgalom kellő mennyiségben tudja segíteni a kereskedelmi tevékenységet.

A két kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a szankciók által nem érintett területeken a gazdasági együttműködés minél szorosabb lehessen, és abból minél többet tudjanak profitálni a magyar és belarusz vállalatok, végső soron a magyar és belarusz emberek

- jelentette ki.

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

izéke
Versenyeznek ki ér előbb putyin seggéhez egy szaftosabb falatért. De eddig orbán és lukasenki mindent elhabzsolt ;)))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
izéke
Versenyeznek ki ér előbb putyin seggéhez egy szaftosabb falatért. De eddig orbán és lukasenki mindent elhabzsolt ;)))
kereső
Békesi László (fb):
Érdemes áttekinteni, hogy mi történt az elmúlt esztendőben.
1./ Folytatódott, sőt felerősödött a "lopakodó Huxit". Orbánék szisztematikusan folytatják EU ellenes akcióikat, propagandájukat, megpróbálják a ma még EU tagságunkat támogató többséget hazugságokkal manipulálni, a közvélemény hangulatát, érzelmeit EU ellenessé hangolni.
Világosan kiderült, hogy az EU által támasztott feltételek - az u.n. 27 szupermérföldkő - teljesítése kibékíthetetlen ellentétben van az Orbán rezsim lényegével. Ha azokat teljesítenék, megszűnne a rezsim lényege, alapjaiban omlana össze a NER, vezetőit és működtetőit kiszolgáltatva az elszámoltatásnak, sőt az igazságszolgáltatásnak. (Ezért halogatják, sőt teszik lényegében lehetetlenné az euró bevezetését, ill. az európai ügyészséghez való csatlakozást.) Amennyiben az EU következetesen kitart feltételei mellett, nincs esély arra, hogy az ország hozzájusson a különböző jogcímeken megállapított EU transzferekhez. Ebben az esetben viszont megszűnik Orbánék érdekeltsége, hogy az EU tagjai maradjunk. Erre számítva keresnek alternatív - akár politikai feltételekhez kötött, vagy brutálisan drága - új finanszírozási forrásokat , ill. EU.n kívüli, hasonszőrű szövetségeseket. (Ez a magyarázata a putyini fegyveres agresszió nyílt vagy burkolt támogatásának, az EU szankciók blokkolási kísérleteinek.)
A kilépés vagy kisodródás veszélye reális, a társadalom józan többségének legfontosabb feladata ma az, hogy ezt felvilágosító munkával megakadályozza. (A Huxit következményeiről részletesebben írtam az ÉS február 24. számában: "Leszakadásra ítélve.")
justhpeter
Úgy látom kezd felgyorsulni Orbán vesztébe rohanása. Ám az meglep, hogy ezt ő maga gyorsítja, ami a megzakkanásának első jele. A dolog pozitív oldala, hogy ha megbukik a kolostormalac megbukik a NER és a kleptokrata-nemzeti-keresztény csürhe.
jáger laszló
Különösen amikor Moszkvában jár!!
Pedig oda gyakran jár!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
human
A magyar kormány ön és közveszélyes.
Aki Én
Ahogy ezek sunnyognak, úgy maradunk le mindenben. Ennek kompenzálásaként egyre többet költenek hazug propagandára.
Alfa
Az újabb amerikai szankciók célpontjai között szerepelnek az orosz állami atomenergia-vállalathoz, a Roszatomhoz kapcsolódó személyek, valamint fuvarozó vállalatok és vezetőik, illetve külön megnevezett tengerjáró hajók - derül ki a Washingtonban kiadott kormányzati közleményből.

A szankciókkal sújtott vállalkozások és szervezetek részben oroszországi bejegyzésűek, részben harmadik országokban működnek, a többi között az Egyesült Arab Emírségekben, Svájcban, Cipruson, Görögországban és Magyarországon. A magyar érintettek között szerepel a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank több vezetője
ómió
Nur nicht "beszáren", efftársak! Böszme efftársatoktól nem fogja elszeretni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.