A Kossuth rádió reggeli műsorából jelentkezett be Orbán Viktor. Orbán itt közöte, hogy maradnak az élelmiszerárstopok. A kormányfő bízik benne, hogy áprilisban szélesebb, míg május-júniusban határozottabb mértékben esik majd az infláció. Az infláció túlságosan magas, és a mostani csökkenés egyelőre kevés – tette hozzá. Orbán Viktor szólt arról is, hogy megpróbálják elérni, hogy a kereskedők ne most kössék meg az év legjobb üzleteit.
Fotó: Pixabay cco
Egyelőre nem aktuális az élelmiszerárstopok kivezetése
- mondta a kormányfő a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában.
25,2 százalék volt az infláció márciusban. Ez Orbán szerint kevés ahhoz, hogy kivezessék az ársapkákat: voltak ugyan drasztikus áresések, de ennek a spektruma még szűk. A kormányfő azt reméli, hogy áprilisban érzékelhetőbb, általánosabb lesz a drágulás lassulása, május-júniusban pedig határozott esésre számít.
Orbán: nem folytatható a végtelenségig Ukrajna finanszírozása
Áttörés nem várható Brüsszel részéről abban, hogy segítséget nyújtson a háborús infláció megfékezéséhez.
Ukrajna pénzügyi értelemben nem létező ország. Nem tudja saját magát finanszírozni. Az a kérdés, hogy mi fenntartjuk-e Ukrajnát, vagy sem. Amint azt mondjuk, hogy nem, akkor a háború véget ér
– mondta a kormányfő.
Az ukrán nyugdíjakat, fizetéseket, az oktatás- és egészségügyet Európa fizeti, ami hiányzik az európai gazdaságból.
Ezt a végtelenségig nem lehet folytatni – tette hozzá Orbán.
Egyelőre nem várható változás a szankciós politikában, de ami most történik, az tönkreteszi Európát
- mondta a kormányfő. A magyar adófizetők is nagyon nagy összegekkel támogatják Ukrajnát, és nagyon rosszul esik a magyaroknak, hogy folyamatosan támadják a kisebbségeinket.
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Csökken az infláció!
Felértéklődik a Forint!
O1G mögoldotta!
Ja, hogy Ukrajnában kisebb, az az ő bajuk!
˝Az ukrán nyugdíjakat, fizetéseket, az oktatás- és egészségügyet Európa fizeti, ami hiányzik az európai gazdaságból.˝
O1G mondhatná így is, a lényegen nem változtat: Az ukrán nyugdíjakat Magyarország fizeti, ami hiányzik a magyar gazdaságból.
Új hozzászólás