A Demokratikus Koalíció közleménye szerint nyugdíjasok százezreit taszította megélhetési válságba a száguldó orbáni infláció, amely már több mint háromszor nagyobb, mint az Európai Unió átlagos inflációja.

Kimatekozta a Fidesz: Gyurcsány miatt van infláció, és miatta nehéz a nyugdíjasoknak is
Kép: Facebook

A párt szerint az Orbán-kormány ráadásul szándékosan alábecsüli az év közbeni drágulás mértékét, hogy jóval kisebb nyugdíjat kelljen emelnie, mint amekkora a nyugdíjasoknak törvény szerint járna.

Vagyis a nyugdíjasok Orbán miatt élnek rosszul.

Azonban nem sokkal később a nagyobbik kormánypárt is reagált Gy. Németh Erzsébet (DK) nyilatkozatára

Ha Gyurcsányékon múlna, akkor semmi sem védené a nyugdíjasokat a háborútól és a szankciós inflációtól.

- jelentette ki a Fidesz.

A párt szerint Gyurcsányék sem a januári nyugdíjemelést, sem a rezsicsökkentés védelmét, sem az élelmiszerárstopokat nem szavazták meg, ellenben támogatnak minden olyan brüsszeli szankciót, ami az infláció és az árak emelkedését okozza.

Amíg Gyurcsányék a háború- és szankciópárti politikájukkal az infláció növekedését fűtik, addig a kormány az infláció csökkentésén dolgozik, és garantálja az inflációkövető nyugdíjemelést.

- tették hozzá.

Forrás: MTI-OS

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szarházy Mákos
@balos: Tudod! Aki kardot ránt, kard által vész !
balos
@Szarházy Mákos: Nincs kitől vagy mitől félnem!ÉLtem és már kifelé megyek ebből a szarból!Emelt fővel,mert nem voltam irigy soha!Az viszont elgondolkodtat,hogy a "magyar" gyűjtő szó,mennyi trágya emberre áll meg!Dolgoztam már pár helyen,de 8 óta ez a helyzet 1000%al rosszabbodott!Vénségemre úgy döntöttem,hogy beveszem a leszarom tablettát,de azért még irritál a nyilas szellem!
Nanya
@Maccska: ugye tudod te is hogy ez nem igaz ,de te csak nyugodtan ugorj a kútba.
balos
@durbincs: Leszophatod a putyint is attól úgyan nem leszel okos legfeljebb gecis a szád széle!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.