A hetes cikk szerinti eljárás felgyorsítását és hathatós intézkedések meghozatalát kéri az Európai Parlament, Magyarországgal szemben.

Az EP váratlanul komoly gyomrost osztott ki Orbánék kormányának

Érik az újabb saller Orbánéknak – csigalassúsággal. Forrás: Európai Parlament

Az EU 26 tagállamának írt közös levélben sürgeti a Magyarországgal szemben folyó 7. cikk szerinti eljárás felgyorsítását az Európai Parlament magyar jogállamiság helyzetéről készült jelentésének szerzője mellett négy másik jelentéstevő. Arra is kérik a tagállamokat, hogy az általános ügyek tanácsának május 30-i ülésén tartsanak meghallgatást a magyarországi helyzet alakulásáról – írja a Szabad Európa. Magyarország 2024 második felében venné át az EU féléves soros elnökségét.

Gwendoline Delbos-Corfield, a zöldpárti jelentéstevő és a néppárti, a szociáldemokrata, a liberális és a szélsőbaloldali árnyék-jelentéstevők azt is szorgalmazzák, hogy a tanács mielőbb fogjon hozzá ajánlások megszövegezéséhez és elfogadásához Magyarország számára az Európai Parlament két határozatában is szereplő, tizenkét területet érintő problémás kérdések orvoslása érdekében. „Mivel 2024. július 1-jén Magyarország veszi át az uniós elnökséget, több mint sürgős, hogy a tanács hathatós lépéseket tegyen az uniós alapszerződés 7 (1) cikkének keretében” – hangsúlyozzák a levél írói.

Az Európai Parlament által több mint kétharmados többséggel 2018 szeptemberében szavazta meg a Sargentini-jelentés 7. cikk szerinti eljárás megindítását.

Annak kivizsgálására kérték fel a tanácsot, vizsgálja ki az uniós alapértékek súlyos és folytatólagos megsértését hazánkban. A tanács számos Magyarországgal való megbeszélés ellenére öt év után sem lépett tovább az eljárásban, és mindmáig nem bocsátotta szavazásra az EP megállapításait.

Az eljárás új szakaszba léptetésének az az előfeltétele, hogy a tagállamok négyötödös többséggel megállapítsák a mulasztást – írja a 168 óra.

A levél írói erős kételyeiknek adnak hangot a magyar kormány elkötelezettségét illetően a jogállam gyors visszaállítása és a polgárok alapvető jogainak tényleges védelme mellett.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Választási autokrácia: „Ahol szabad választások vannak, ott a demokrácia is működik, elvégre a hatalom leváltható, tehát nem tehet meg akármit." Ha viszont a kormány ural minden független intézményt, felügyeli a médiát és úgy csűri-csavarja a jogot, ahogy csak akarja, akkor nem beszélhetünk szabad választásról, amelyik választás nem szabad, az pedig nem választás, hanem csupán szemfényvesztés. Ez nem választási autokrácia , ez egy kőkemény diktatúra, olyan dolgok történnek itt amelyek nyíltan diktatúráknak tartott országokban sem történnének meg. Azért mert nem vernek meg és nem zárnak embereket börtönbe azért ez a rendszer minden szegletében egy barbár rendszer aminek egy napig nem volna szabad az EU-n belül léteznie. Ezt a rendszer nem mosdatni kell hanem kinyírni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toller Béla
Nehogy már az a Magyarország legyen a soros elnök, aki utálja a szervezetet ! Akit a 26-ból 25-en elutasítanak !
Németh István
Az ahelyzet és ezt a hülyegyerekenek mondom>> mindazoknak akiket a @durbincs: sógor, ez az arany gyerek felsorolt! >>HOGY az Úníió SZAR-krémje tökéletesen be van szarva a MAGYAR elnökségtől, ugyan is 2024-ben lesz az Eu választás is, persze ezt se fogják megúszni, de hogy rend lesz téve a fejekben az biztos! A szemetjeit a választáson kizavarják, mi több háborús bűnösökként és mocskos tolvajokként fogják őket elítélni! Persze ha megéljük! MERT miattuk kerülhetünk mondjuk urán szennyezett tappancsfeldobó körülménybe! Ez megelőzendő, de a moslékok az usa-soros főgecikel EURÓPA tönkreverésén fáradoznak! Ezt csaka hülyék nem látják!
NOS ezért kell az us-nató tetveknek eltakarodni Európából, az Eu veztésnek bitófára pattannia, és az usa nagykövetének a kurva rohadt anjhába távoznia!
gina
Ez itt minden csak nem jogállam, ez a retkes zsiros moslék a bandájával a fiatalokat eröszakkal és gázsprayel fújja az nem egy emberi lény egy rothadék cigány , a fajtája minden csak nem magyar,,, küldjék oda ahova való a mocskos putriba az orosz tajgára...
gina
@durbincs: Egész nap itt ültél ezért az irásért te román buzi??? hahahahahahahhahahahahahha retkes bunkó
verőce21
Majdcsak eljön már az EP választás és a kukába dobjuk ezt a soros-csicska korrupt bagázst...! :)
Havanagi
Remélem megfosztják a soros elnökségtől a tolvajokat.Pedig Varga miniszter már fente a fogás az ellenzékre.Korán örült Juci bácsi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.