A pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen, ezért Novák Katalin arról döntött, hogy ebből az alkalomból széles körben ad kegyelmet – közölte csütörtök délután a Sándor-palota.
Kép: Facebook/Novák Katalin
Közleményükben hozzátették, hogy a köztársasági elnök mások mellett kegyelmet adott a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akik esetében a szabadságvesztés felfüggesztéséről döntött.
A vád szerint a csoport 2007 és 2009 között hajtott végre molotov-koktélos és robbantásos támadásokat az akkori szocialista-liberális kormánytöbbség tagjainak ingatlanjai ellen, „meleg” szórakozóhelyek és egy jegyiroda ellen, valamint
bántalmazták a magyar Hír Televízió egyik műsorvezetőjét, Csintalan Sándor egykori szocialista politikust.
A Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos cselekményekkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját és félelmet kelteni a lakosság egyes csoportjaiban.
Budaházy büntetését idén márciusban aztán másodfokon, jogerősen 6 év fegyházbüntetésre mérsékelték.
Hát akkor meg szarni a jogállamra...