Hivatali hatalommal való visszaélés és sikkasztás gyanúja miatt feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellen Papp Csaba, a Borsodi Általános Gépgyár (BSGÉP) Kft. tulajdonos-ügyvezetője az adóhatóság áprilisban kiadott közleménye után – tudta meg a 24.hu. Papp annak a cégnek a tulajdonosa, amely 2018-ban Törökországból megvett egy Kalasnyikov-lőszereket gyártó gépsort. A cég később elveszítette haditechnikai külkereskedelmi engedélyét, így a lőszergyártósort a NAV vámraktárában kellett elhelyezniük, ám onnan már 2018-ban „kitárolták” a gépsort, és már öt éve nyoma veszett. Papp hiába kérdezte a kormányhivatalt arról, mi lett a gép sorsa, a hivatal nem volt hajlandó ezt elárulni. A BSGÉP tulajdonosa feljelentést tett sikkasztás és hivatali visszaélés miatt, valamint a cég kártérítésért is folyamodna, de ahhoz tudni kellene, hogy ki használja a gépet, hol gyártják a töltényeket. A NAV erre válaszul küldött közleményt áprilisban, amiben azt írták, jogszerűen jártak el,...
Feljelentette a NAV-ot a Kalasnyikov-lőszert gyártó eltűnt gépsor tulajdonosa
Forrás:
telex.hu
Feltöltő: Emmersson71
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának: amit írt benne, az megérintette volt fel...
- Rendkívüli: Orbán félrerántotta a kormányt a 444 elleni háborújában, de már túl későn
- Nagy bejelentést tett a magyar kormány: ez minden vidéki vendéglátóhelyet érinteni fog
- Fico azt mondta Pellegrininek, meglepő-dött, hogy egy ilyen merénylet megtörténhetett
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
Itthon
- 2024. May 17., 11:31
Döntött a bíróság: Orbán Viktornak fizetnie kell – Ezze biztosan nem számított a miniszterelnök
Nagyvilág
- 2024. May 17., 10:57
Friss hírek Robert Ficoról: ébren van és mindenre emlékszik a meglőtt szlovák miniszterelnök
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Vagy csak úgy Saját lábon állva , valaHUN.
Egyébként ezen a trágyadombon fitymák HUN-jában minden Hivatal Tür-vényesen jár el.
Tör-vény híján ugyi szegény mit is tehetne.
De hát jóvanezígy megmondhassssa az akol lakó.
Volt? Lehetett akár egy cseppnyi kétely!?!?!
Új hozzászólás