Ha nincs közmeghallgatás, akkor nincsenek kínos helyzetbe került fideszesek? – tette fel a kérdést Orbán Viktornak Vadai Ágnes. Válasz azonban nem érkezett Orbántól.
Április végén derült ki, hogy egy új kormányrendelet szerint már nem kell személyes részvétel a közmeghallgatáshoz. Az új szabály alapján el lehet kerülni az olyan viharos jeleneteket, mint amikor például a gödi Samsung-gyár ügyében zúdították rá a helyiek a dühüket a vármegyei illetékesekre és a gyár képviselőire- írta meg akkor a hvg.hu.
A közigazgatási hatósági eljárásban közmeghallgatás az érintettek személyes megjelenése nélkül is megtartható
– mondja ki a háborús veszély idején érvényes kormányrendelet. Az nem derül ki belőle, hogy a közmeghallgatásoknak mi közük van az ukrajnai háborúhoz, de az biztos, hogy az új szabály alapján a hatóságok elkerülhetik az olyan viharos jeleneteket, amilyeneket például Debrecenben kellett átélniük az akkumulátorgyárak elleni tiltakozások miatt.
Nem érkezett válasz az ügyben sem a kormányfőtől, sem a miniszterétől sem
Csütörtökön a szocialista Tóth Bertalan a Miniszterelnökséget vezető minisztert kérdezte arról, miért módosította a kormány a közmeghallgatás szabályait úgy, hogy a rendelet hatálybalépése óta nem feltétel az érintettek személyes megjelenése. Gulyás Gergelytől arra várt választ, mi a célja ennek, hogy szolgálja a módosítás a lakosok és a döntéshozók közötti kapcsolatot.
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. május 3-án. MTI/Máthé Zoltán
Ha nincs közmeghallgatás, akkor nincsenek kínos helyzetbe került fideszesek?
Vadai Ágnes erről személyesen Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnököt kérdezte, hiszen a rendeletet is ő írta alá. A Demokratikus Koalíció képviselője szintén az indokra lett volna kíváncsi, a kormányfőt külön megkérte,
hogy egy magyar állampolgárt se nézzenek annyira ostobának, hogy az orosz agresszióra hivatkoznak akkor, amikor elszabotálják és lényegében felszámolják a közmeghallgatás intézményét!
Orbán Viktor semmire sem hivatkozott, mivel ezúttal sem válaszolt. Gulyás Gergely sem – számolt be a 24.hu.
Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a kötelező válaszadást elintézte annyival, hogy a két ellenzéki politikus figyelmébe ajánlotta az Országgyűlés május 8-ai plenáris ülésén általa mondottakat.
Az állami hírügynökség jelentése szerint akkor Csárdi Antal (LMP) kérdezte a közmeghallgatást közelhallgatássá változtató rendeletről, amire az államtitkár kioktató módon azt felelte, ha a dollárbaloldalnak valóban fontos a transzparencia, az állampolgárok tájékoztatása, akkor számoljon el a külföldről kapott pénzzel.
36 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás