A nemzetiségek helyzete és az építményi jogról szóló javaslat lesz ma a napirenden az Országgyűlésben. Az építményi jog lényege, hogy egy jogi személy legfeljebb 50 évre építési jogot szerezhet egy olyan területen, ami nincsen a birtokában. A nemzeti vagyon területén 35 évre lehet majd építményi jogot létesíteni. Az építményi joggal többek között megoldható lesz például, hogy forgalomképtelen folyókra vízi erőművek épüljenek. Az építményi jog a természetes személyek esetében még nem kerül bevezetésre, hanem csak jogi személyekre, így a nagyberuházók tudják majd kihasználni.
A nemzetiségek helyzetéről szóló beszámolóról, az építményi jogot a magyar jogba ismét bevezető törvénymódosításról és a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvényjavaslatról is tárgyal szerdán az Országgyűlés.
Az ülés reggel 9-kor a Magyarország területén élő nemzetiségek 2019 januárja és 2020 decembere közötti helyzetéről szóló beszámoló és az annak elfogadását javasló országgyűlési határozati javaslat vitájával kezdődik. A dokumentumban a kormány összegzi "az európai szinten is példaértékű nemzetiségi politika eredményeit".
Tárgyalják az innovációs és tudományos eredmények gazdasági hasznosításának elősegítése érdekében szükséges egyes törvények módosítását, amely egyebek mellett csökkenti a szabadalmi díjakat négy kiemelt csoport, a magánszemélyek, a kis- és közepes vállalkozások (kkv), az egyetemek és a kutatóintézetek esetében. Tartalmaz rendelkezéseket a külhoni felsőoktatási intézmények támogatásáról, a Budavári Palotanegyedben zajló beruházásokkal kapcsolatban és ingatlanokat juttat egyes egyetemi alapítványoknak.
A képviselők megvitatják a gazdaság versenyképességének növelése érdekében történő törvénymódosításokat, amely ismét bevezeti a magyar jogrendszerbe az építményi jogot, amelynek jogosultja az ingatlanon, vagy annak felszíne alatt épületet létesíthet, illetve hasznosíthat. Az építményi jog forgalomképes, azaz átruházható és megterhelhető.
A vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvényjavaslat a munkavállalás engedélyezésének szempontjából kedvezményes helyzetben lévő foglalkoztatók számára is egyértelművé teszi, hogy vendégmunkást milyen feltételekkel és eljárásjogi szempontok figyelembevételével tudnak Magyarország területén, huzamosabb időtartamban foglalkoztatni.
22 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Felvállalná Orbán a nyílt diktatúrát? Mit csinálna?
Orbán megvonná a kötelezően járó kormányzati juttatásokat az éríntett önkormányzatoktól.
Engedély megadva. Az eltüntetésére.
Biztosan. De világraszóló botrány lenne belőle. És, szerintem, ez itthon is kiváltaná a tömegméretű tiltakozást.
Azt hiszem, elsején lesz megint tüntetés, jó lenne, ha sok-sok-sok ember mozdulna rá. Annyira lóg a levegőben a változás, hogy minden nap lesem: na, mi történt, történt végre valami?
Az, hogy Orbánnal nem lesz Magyarország uniós elnök, reménnyel tölt el, és az is, hogy mozgolódnak, szerveződnek a civilek.
Új hozzászólás