Fél órával a pénteki diáktüntetés kezdete előtt hívta össze a parlamenti pártokat a fideszes Pintér Sándor belügyminiszter hogy a státusztörvényről „egyeztessenek”.

Pintér Sándor lózungjaitól volt hangos az általa kért státusztörvény egyeztetés, a szakértőket elhallgattatta

Emiatt kár volt egyeztetést összehívnia. Forrás: hvg

A meghívó szerint az ellenzéki pártok egy-egy szakértőt vihettek magukkal az egyeztetésre. Az ellenzéki képviselőket a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform, az ADOM Diákmozgalom és az Egységes Diákfront egy-egy tagja kísérte el az egyeztetésre.

Gelencsér Ferenc Momentum-elnök a Telexnek elmondta, hogy az egyeztetésen

a szakmai szervezetek nem kaptak szót, Pintér Sándor egyedül a pártok képviselőivel volt hajlandó beszélni.

A Momentum elnöke szerint a szerdai egyeztetés alapján nincs nyitottság a miniszterben, hogy visszavonja a sokat kritizált törvényjavaslatot. A kommunista belügyes múlttal is terhelt Pintér törvénye lehetővé tenné a tanárok lehallgatását, ha pedig sztrájk lenne az iskolában, akkor másik iskolába vezényelhetnék a tanár nélkül maradt osztályokat – írja a 24.hu.

Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője Facebookon közzétett videójában elmondta, hogy egyeztetés lényegében nem történt. A tervezett törvény tovább rontana a közoktatás helyzetén,

Nagy Erzsébet, PDSZ képviselő szerint Pintér Sándor lózunggal válaszolt az elhangzott felvetésekre. A tárcavezető azt ígérte, hogy újabb körben egyeztetnek majd a szakértőkkel, de Nagy Erzsébetnek a szerdai találkozó után nincsenek illúziói. A szakszervezeti vezető szerint Pintért nem érdekelte, hogy az egyeztetésre elvitték a státusztörvény visszavonását követelő 27 ezer tiltakozó aláírását és annak a közel 5 ezer pedagógusnak a nyilatkozatát, akik nem veszik fel a munkát, ha életbe lép a kormány „bosszútörvénynek” hívott javaslata.

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke azt emelte ki, hogy először találkoztak „3D-ben, személyesen” Pintér Sándorral. A miniszter azonban csak láthatták, hiszen szót nem kaptak a tárgyaláson.

Forrás: Telex, 24.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
@Horizont: 16.26
Diákok beszélgetésébe hallgattam a múltkor véletlenül bele egy tömegközlekedési eszközön.
Beszélik egymás között, hogy hány tanárról tudják már az iskolájukban hogy felmondanak, hogy ha életbe lép a státusznak mondott törvény. Mondja az egyik, hogy akkor hogy az nem lehet, mert úgy nem lesz fizika fakultáns.?!
Szegények! El sem tudják képzelni, hogy a maffia állam mennyire szarik rájuk és a tanárokra!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Példát vehetnének a román pedagógusokról . Ott összefogtak.
jáger laszló
Pintér Sanyi bemutatkozott!!
Ennyit az eredményről röviden!!
barátilag
J.L.
justhpeter
Pintér eljátszotta a kormány maradék, hangyányi becsületét. Innentől mindenkinek mindent szabad. Jó lesz erre emlékezni
ómió
Az efftársaknak nem kell az egyeztetés! Nekik a zombiképzés kell, hogy legyen szavazójuk!
kereső
@justhpeter: Bocsi, de ami nincs azt nem lehet "eljátszani"!Esetleg elbábozni, mint a nem létező demokráciát és jogállamot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.