Az új pedagóguséletpálya-törvény ellen tartott vonulásos demonstrációt az ADOM Diákmozgalom, a Civil Közoktatási Platform és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hétfőn Budapesten.

"Másfél éve semmibe veszi a kormány a pedagógusokat" – tüntetés volt Budapesten

A diákok, szülők és tanárok az Oktogonon gyülekeztek délután, onnan vonultak rendőri felvezetéssel a Belügyminisztérium épülete elé.

A minisztérium előtt felállított színpadon a PDSZ képviseletében felszólaló Tarnai Katalin tanár arról beszélt, hogy a diákok és szülők is rájöttek, egy oldalon állnak a pedagógusokkal, a közös cél az európai színvonalú oktatás.

Hangsúlyozta, hogy "jó lenne, ha a kollégák egysége is meglenne", és arra biztatta pedagógusokat, hogy lépjenek be a szakszervezetbe. Úgy fogalmazott, "nem tudja komolyan venni" a Belügyminisztérium közlését a "soha nem látott fizetésemelésről".

"Másfél éve semmibe veszi a kormány a pedagógusokat" – tüntetés volt Budapesten

Egy másik tanár, Pál Alexandra azt mondta, "másfél éve semmibe veszi" a kormány a pedagógusokat. Közölte: azért küzdenek, hogy továbbra is elmondhassák a véleményüket, hogy "emberszámba vegyék" a tanárokat, leüljenek velük tárgyalni és megfelelő munkabért adjanak nekik, amelyből "emberhez méltó életet élhetnek", a "pedagógus" szó pedig ne váljon szitokszóvá.

Kijelentette továbbá, hogy egy tanár pusztán "hivatástudattal semmire sem megy", szervezett munkavállalónak kell lennie, mert "a szakszervezeten kívül csak a kormány szekerét tolja".

Gönczy Andrea a Magyar Anyák részéről szólalt fel, elmondta, mindkét szülője sikeres pedagógus volt, ma már nyugdíjasok, de korábban sem voltak megfizetve. Míg mások autóval utaztak nyaralni az Adriára, ők vonattal mentek a Balatonra. A mai pedagógusi reálbérek – tette hozzá – a szülei fizetéséhez képest is alacsonyabbak, de a szüleit pedagógusként legalább tisztelték. Ehhez képest, mint mondta, a pedagógus mára ellenségkép lett, az "új Brüsszel".

"Másfél éve semmibe veszi a kormány a pedagógusokat" – tüntetés volt Budapesten

Egy 15 éves diáklány, az ADOM mozgalom tagja megköszönte a pedagógusainak mindazt az erőfeszítést, amely által – mint fogalmazott – érett felnőttek lesznek. Azt mondta, nem a tudásban van a boldogság, hanem a tudás megszerzésében.

A megmozdulás – amelyen egy Oscar-díjas színész is részt vett – zárásaként színpadra szólították a jelenlévők közül azokat a pedagógusokat, akiket azért bocsátottak el állásaikból, mert részt vettek az utóbbi időkben tartott tiltakozó akciókban, vagy munkabeszüntetésekben. Ők kapták azokat a virágokat, amelyeket a tüntetésen részt vevő diákoktól kértek a hétfői megmozdulás szervezői.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
A diákok a tanáraikért tüntettek... a miniszterelnök Úr meg értünk lop...! :)
verőce21
Szegény gyerekek...teljesen magukra hagyatva harcolnak...! :)
drrotf
A magyar emberek nagy részét pedig azóta hagyja figyelmen kívül mióta hatalmon van!
Clavigo
@Shikari: Nem tudom.,mi lesz veled ,oláh ? Leszopsz,,,vagy kiiszod pohárból ,te hulladék ? Ha megfizetsz,,én szívesen belógatok neked,,,nemzethyleg. Idióta
jáger laszló
Brüsszelben a kisfiú pedig csak pisil,pisil...
Kisebb gondja is nagyobb annál, mint a pintérféle tanári béremelés finanszírozása...
csak ennyi
barátilag
J.L.
Béla333
Sajnos a magyar szakszervezeti mozgalom 0 azaz 0 erővel rendelkezik. Talán jobb is lenne, ha feloszlatná saját magát, mert így azt gondolja a laikus, hogy léteznek és dolgoznak, pedig NEM!
Ugyanaz, mint a magukat ellenzékinek gondoló pártok a Parlamentben. Vannak, de minek?!
ómió
Na, de "pedagógus" efftársak! Benneteket a brüsszeli korruptbolsi efftársaitok vesznek semmibe! Fel se tűnt!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.