Ma egy éve annak, hogy lemondott a Jobbik éléről Jakab Péter, ennek kapcsán posztolt a közösségi oldalára. 

Jakab Péter: a Jobbik meghalt

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az egykori pártelnök azzal kezdte a bejegyzését, hogy milyen nehéz volt szembesülni azzal, hogy a Jobbik összejátszott a Fidesszel.  

„Ma egy éve annak, hogy lemondtam a Jobbik éléről, majd nemsokkal később kiléptem a pártból is. Akkor nehéz volt. Nem a lemondás, hanem a szembesülés azzal, hogy a Jobbik hogyan képes néhány ember pozíciója érdekében összejátszani a Fidesszel. Mondogattam is akkor: akik előttem elhagyták a Jobbikot, jellemzően a Fidesznél kötöttek ki. Én vagyok talán az első, aki azért hagyta el a Jobbikot, mert maga a párt kötött ki a Fidesznél."

- írta Jakab, majd úgy folytatta, hogy ő viszont maradni akar ott, ahová tartozik: a nép pártján.

"És nem adtuk fel. Borsodban megalakítottuk A Nép Pártján Mozgalomat, amelyhez mára több mint 24 ezren akarnak csatlakozni. Jobboldaliak, baloldaliak, olyanok, akik nem alkusznak a Fidesszel, de nem kérnek a rezsimmel alkudozó ellenzékből sem. Igen, egy évvel ezelőtt a Jobbik meghalt. A Nép Pártján viszont megszültett.

Új ellenzék, ahol a jobboldali és a baloldali is ugyanazt akarja: igazságot a magyaroknak! Mert az eszköz változhat, de a cél soha.

Vesszen a kormány, győzzön a nép!”


- írta Jakab Péter, a Jobbik volt elnöke.

Forrás: mandiner.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
Ezt már mondtad a héten, csak másként!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@KisTehen: boci, te csak egy fontoskodó leépült elmebeteg! :)
C_3PO
Jövőre EP képviselőd nem lesz! Persze, te már addigra DK tag leszel...
csak úgy....
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál inkább fogja gyűlölni azokat, akik kimondják” George Orwell
csak úgy....
@KisTehen: boci, te csak egy fontoskodó leépült elmebeteg! :)
szaboria1
@Maccska: Csak akkor tudhatod mi történt a Jobbikkal ha tagja vagy. Beszéltem olyannal aki tagja is volt és bizony azért léptek sokan ki mert nem értettek egyet az elképzeléssel. Igazi belharc volt a Jobbiknál.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.