Egy budapesti iskolában már most felvázoltak egy vészforgatókönyvet a következő tanévre, annyira rossz helyzetben vannak a tanárhiány miatt.

Annyira szorongató a tanárhiány, hogy az iskolák soha nem tapasztalt lépésekre készülnekMTI/Balázs Attila

„Hiány van biológia, földrajz, fizika szakos kollégákból, nincs más választásunk, muszáj valahogy rákészülnünk a helyzetre” – nyilatkozta egy budapesti általános iskola tanára a Népszavának.

A 444.hu szemléje szerint a pedagógus elárulta: a tanárhiány miatt vészforgatókönyvvel készül a következő tanévre az intézmény vezetése.

A vésztervben szerepel, hogy a fizikát az a matematika tanár tarthatja, akinek amúgy nincs fizikatanári végzettsége, a napközis nevelők tanítói feladatokat is elláthatnak, a felsős napközit pedig megszüntetik, a differenciált órákat is megszüntetik, szakköröket pedig már két éve nem tartanak.

A tanárhiány mértékéről a tanár elmondta, hogy máshol sem jobb a helyzet. Az egyik szomszédos iskolában például nyolc alsós osztályra van négy tanító, így a felső évfolyamokon dolgozó magyar szakos tanárokat küldik az alsós osztályokba is tanítani.

Forrás: 444.hu, Népszava.hu

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yeromos
Az a rohadt brüszel, guyrcsány soros és ukrán háború tehet róla.(az agymosottak szerint)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@szaboria1: Hagyd csórikámat, reménytelen eset. Ezt tanúlta már kiskorában. A stílus az ember !
Designer
A pedagógusoknak 10+10+10+5% béremelés lett beígérve 2021-ben! Ebből 2 év alatt lett 10+10! Hol a maradék 10+5? Hajrá!
Németh István
@Nessy: @ESCOBAR: @Designer: Aztán az Eu. a járandóság NEM megfizetésével áthúzta a költségvetés hasznosítható alkalmazását! Aztán a tanárok az átlagnál magasabban vannak fizetve, Aztán a tanárok hőbőrgő része nem igazána bér miatt, hanem a dobrev és a pedagógus szarkeverő szövetség felbújtás alapján hőbörög! Mi az apátok faszát ütitek a zsidó orrotokat o-lyan dologba amihez különben hülyék vagytok! Már a fajtátok nyiladozásaikor is a szerkeverés-ben láttátok a boldogulási lehetőslgeteket! kívánom a nagy kavirnyákolásba fulladjatok már bele!
m73
@Németh István: honnan tudod hogy én ki vagyok barom? Az viszont biztos, hogy te egy moslék pofájú, kommunista hazaáruló féreg vagy a kurvaanyádat!:-)
m73
@Németh István: ki a kurvaanyád hívott ide komcsikám? Nem tetszik valami,húzz az anyád retkes picsájába!:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.