Hadházy Ákos légifelvételei alapján elkészült Hatvanpuszta, ahol elképesztő luxus, medencék és elmélkedő sétány fogadja a tulajdonosokat. Orbán Viktor korábban azt mondta, "nálunk az a szokás, hogy a gyerekek nem beszélnek bele a szülők dolgaiba".

Befejeződött az építkezés az Orbán család birtokán – állítja Hadházy Ákos. Az Alcsút közelében elterülő Hatvanpusztán., József főherceg egykori, 1820-as években épült műemlék majorságán helyreállítás címén több vadonatúj épület nőtt ki a földből.

Jó hír: már a kertészek is végeztek, a státusztörvény vitájának indulásának napjára teljesen elkészült a nagy mű

- kezdte Facebook-posztját Hadházy Ákos.

Hozzátette,

már csak a medencéket (kettő van belőle) és a kerti tavakat (három) kell vízzel feltölteni és a pedagógusok végre megnyugodhatnak, hogy a miniszterelnök végre teljes pompájában élvezheti élete munkájának gyümölcsét.

"Mindannyiunknak fontos lépés ez, hiszen a központi tóhoz futó út a terveket az "elmélkedő sétány" elnevezést kapta, az meg ugye nagyon ráfér a miniszterelnök úrra"- fogalmaz Hadházy Ákos.

Azért , hogy ne legyen az öröm még teljes, a veteményes kertben épülő üvegház semmit nem haladt az elmúlt hónapokban, és a terveken a medencék mellett található két pálmaháznak nyoma sincsen (Lázár lehúzta véletlenül a listáról??)

Másfél éve egy ott dolgozó munkás végigfilmezte a félkész épületet, amit megmutatott, de nem merte átadni az anyagot. Így pontosan tudható, mi van a "majorság" "istállóinak" és "cselédszállásainak" belsejében. Az első kisebb épület egy luxus kúria, amiben már akkor bent állt pl. egy antik állóóra és egy egészen csicsás cserépkályha. A második épületet belsejéről a hvg képeket is szerzett, az ugye a kazettás mennyezetű, hatalmas kandallóval fűtött könyvtár. Az egyik L alakú épületben rengeteg lakosztály található, szállodai elrendezésben, ez az épület föld alatti folyósóval összeköttetésben áll a kisebb kúriával és a mélygarázsokkal. A másik L alakú épületben hatalmas konyha és több nagy közösségi tér, étterem található, alatta pedig hatalmas élelmiszer raktár, három hűtőszobával. A kisebb épületek a portaszolgálatot és a gépészetet rejtik

- zárta posztját Hadházy Ákos.

Pár hónapja még így állt a birtok a 444.hu videója alapján:

Korábban a parlamentben is megkérdezték az építkezésről Orbán Viktort, aki azt mondta:

Van egy vagyonnyilatkozatom, 30 éve az ország nyilvánossága előtt élek, minden egyes mondata a vagyonnyilatkozatomnak ellenőrizhető, azok pontos képet adnak a saját életemről.

A kérdését rossz helyre címezte, üzleti ügyekkel, senki másnak az üzleti ügyeivel nem foglalkozom. Nekem magamnak ilyen üzleti ügyeim nincsenek. Egyetlen elvárás van minden üzletemberrel szemben: fizessék be az adót és tartsák be a törvényeket. Én pedig itt maradok, és továbbra is parlamenti képviselőként fogok dolgozni, és azoknak a kenyerét fogom enni, akik parlamenti képviselőként azt megkeresik”.

Hozzátette:

Nem megyek el üzletembernek, összekever engem a szövetségeseivel. Az a baloldalon szokás, hogy a miniszterelnökök milliárdosok, és mindenfajta gyanús politikai és gazdasági ügyletekbe keverik magukat és a pártjukat. Ez nálunk nem szokás

Végül azt is megjegyezte:

Nálunk az a szokás, hogy a gyerekek nem beszélnek bele a szülők dolgaiba.

Forrás: 444.hu, hvg.hu, rtl.hu

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kulabombaafityiszre
Hála istennek meg a birka fidernyák szavazóknak,a tőlünk lopott pénzből felépült végre a dagadt luxus kecója.Na buta fideszes szavazók ennek örömére megihatjátok a műtrágyából készült kannás bort.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gina
@Maccska: Látszik az a 10 IQ d proli hahahah, jobb lett volna ha kussolsz IDIÓTA.. barom a te pénzedböl is épitkezik a tolvaj, ennyire agyhalott vagy, ez kell a zsiros cigánynak ilyen vadbarmok !!
izéke
Ha kész lett,akkor jöhet egy kis Himars a házszentelőre,vagy akár három is,nem sajnálom tőlük ;))))
FLETÓ
@laja70: Akárcsak @looper: te is felsüllyedtél @1984 szintjére! Gratula!
looper
@FLETÓ: Én a Fahrenheit451-re emlékszem, de az 1984 sem volt nem semmi. Valójában dicséret volt a részedről, hogy felsüllyedtem az ő... a magam szintjére.
Én és én meg az Irén csókoltat!

videa.hu/videok/film-animacio/en-es-meg-az-iren-vigjatek-a7s2azV5IXCMUEf4

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.