Lázár János építés- és közlekedésügyi miniszter megerősítette, hogy Dézsi Csaba András lesz a Fidesz polgármesterjelöltje 2024-ben.

Lázár megerősítette, hogy a Fidesz győri polgármesterjelöltje Dézsi Csaba András lesz
Lázár János építési és közlekedési miniszter az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. június 13-án. MTI/Kovács Tamás

A Győri RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő megnyitóján Lázár János beszédében nem csak a fürdőberuházásról beszélt – vette észre az ugytudjuk.hu.

Külön szeretném köszönteni dr. Dézsi Csaba András polgármester urat, Győr megyei jogú város tudós polgármesterét, már csak azért is, mert a mi politikai közösségünk és Magyarország kormánya hálás azért a professzor úrnak, hogy nehéz helyzetben nem hagyott bennünket cserben, vállalta a megmérettetést, és úgy tűnik, hogy jó polgármestere lett Győr városának, dr. Dézsi Csaba András számíthat a kormányra és a kormány is számít polgármester úrra

- fogalmazott Lázár János.

A lap azt is megjegyezte, hogy Lázár megköszönte a győrieknek, hogy a szolidaritási adó képében tízmilliárd forinttal járulnak hozzá a központi költségvetéshez. Erről az adóról azonban Dézsi már többször is úgy nyilatkozott, hogy túl nagy terhet ró a városra. 

Forrás: ugytudjuk.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ditrich
Most a Borkainál pattog a labda! Lesz sz@r dobálás ezúttal a fideszesekre
namihami
Ennek vajon mi lehet a ""hobbija""?
Az adriázás biztos nem, az most nagyon ráégett a helyi polgármesteri funkcióra! Valami másban kell, hogy ""jó"" legyen!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.