Gyakran penészes kenyér és várólista fogadja a magyar állampolgárokat az egészségügyben, amikor több évtizedes tb-fizetés után igénybe kell venniük a rendszert – mondta Szendefy Mária, az LMP országos elnökségének tagja.
Fotó: Facebook/lmpzoldek
Az ellenzéki politikus kijelentette: elfogadhatatlan, hogy "Magyarországon a GDP 3,7 százalékát költjük az egészségügyre, miközben az Európai Unió átlaga ennek a duplája, hét-nyolc százalék". Úgy vélte, a "durva alulfinanszírozás" sok területen megmutatkozik, például a várólistáknál.
Az LMP követeli, hogy a kormány azonnali hatállyal vezesse be a szektorsemleges finanszírozást, amelynek "az a lényege, hogy azt is finanszírozzuk, ha a betegek a magánellátásba kényszerülnek" – mondta Szendefy Mária. Hozzátette: szorgalmazzák, hogy legalább ugyanazt az összeget, amit az állami kórházaknak a társadalombiztosítás kifizet, fizesse ki a magánellátóknak is.
Megjegyezte: ha az állam beszáll a magánellátásba, akkor szabályozóként is felléphet, amit szerinte indokol, hogy "a magánellátók gyakran a valódi költségek többszörösét számlázzák ki a betegeknek". A szűrővizsgálatok, diagnosztikai vizsgálatok, nőgyógyászati-szülészeti ellátások esetében hatósági ár bevezetése is indokolt lehet – tette hozzá az LMP politikusa.
Szendefy Mária elfogadhatatlannak nevezte, hogy "a kórházi koszt gyakran gyenge minőségű". Az LMP azt javasolja, vezessenek be egy méltányos normatívát, "amiből ki lehet hozni egy normális étkezést".
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
„Meddig esszük még Horváth Ágnes menüjét? Kórházi koszt napi 550 forintért.? Párizsi és vizes zsömle helyett változatos étkezés, kétféle, választható menü, naponta gyümölcs, zöldség és müzliszelet — mindez a jövőben csupán vágyálom lesz a kórházakban." EMLÉKSZIK MÉG VALAKI?
A Fidesz ezt is lesavazta...
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fi.kinja-img.com%2Fgawker-media%2Fimage%2Fupload%2Fs--sictI15M--%2Fc_fit%2Cf_auto%2Cfl_progressive%2Cq_80%2Cw_636%2Fad2nwdjw2p2fbqojxyoj.jpg&key=mAmYDU6Hcv13KdxD1IlaEQ&w=600&h=447
Bableves és káposztástészta? Mi ez a rostgazdag diéta, kérem? Cigánypecsenye is van? Van, de akkor nincs miniszterelnök.
a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2Fkereso.napirajz.hu%2Fcc%2F918.jpg%3Ffbclid%3DIwAR1k1uiL0MTfgGULC0L-kDrZ8B_QMgImnDN5OqNJXI7vwkEazVCHZvUvDhk&key=YRChngMMDhvVyZQxkYF55Q&w=600&h=1185
Elképesztő, hogy mindez 2023-ban lehetséges Magyarországon, egy 13. éve 2/3-al uralkodó keresztény és családbarát rezsim alatt.
Ezek nem tanultak meg kommunikálni? A megjelenés és a testbeszéd (és a gesztikuláció) is egyfajta kommunikáció - tudatalatti.
- Mit mondott doktor úr, lazac ? Homár ?
- Nem, nem asszonyom ! Rák ! ... az mindent visz.
uploads.disquscdn.com/images/a8fd7f1c4c45fd9b0955edd9b999e8796bf6d797e594c6b4d0375cb339e4009e.jpg?w=800&h=467
A gecinek meg homár jut és ez így van jól. Az ostoba mimagyarok nem is érdemelnek többet, csak penészes kenyeret. Háborús vészhelyzet van . Emberek halnak meg, de 1 szelet kenyér nem sodorhatja veszélybe a béke törekvéseinket. Az elhibázott brüsszeli szankciók miatt nincs frissebb kenyér. Bidenek bele akarnak préselni minket a háborúba, a balodal újra a magyarokra támad. Lehet válogatni. De ne legyünk kicsinyesek, mi egy ember egészsége, élete a nagy célokhoz, vagy kedves vezérünk nagy álmához egy kisvasúthoz képest, saját tóval szigettel és hattyúhíddal!
uploads.disquscdn.com/images/29cf52b5ea28bebca53484f4562d67d441a341a479a4cb6fdc11d338890ce112.jpg?w=800&h=450
Új hozzászólás