Elvitte az ár a két székelyföldi kistérség, Erdővidék és Sepsiszék közötti közúti kapcsolatot is biztosító hidat a Kovászna megyei Nagyajtán – mondta el az MTI-nek vasárnap Bihari Edömér polgármester.

Elvitte az ár a nagyajtai hidat

Fotó: Pixabay

A Kovászna megyei község elöljárója az MTI-vel telefonon közölte, hogy a megáradt Ajta patak vasárnap a két székelyföldi kistérséget összekötő póthidat is elvitte. Nagyajtán tavasszal kezdtek el új közúti hidat építeni, mely a Barót központú Erdővidéket összeköti a Sepsiszentgyörgy központú Sepsiszékkel, miután a régi használhatatlanná vált. Az építkezés idejére egy póthíd biztosította az átjárást a két kistérség között a gépkocsik számára, ezt vitte el vasárnap a megáradt patak, miután torlasz is keletkezett.

Bihari Edömér közölte, hogy a hirtelen lezúdult ár néhány háztartást is elöntött, a víz állatokat, takarmányt ragadott el az udvarokból. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elöljárója szerint az áradás meglepetésként érte őket, Nagyajtán ugyanis a napokban egyáltalán nem esett az eső.

A hatóságok a mobiltelefonos Ro-Alert rendszeren keresztül riasztották a lakosságot a veszélyre, mivel a patak a település fölötti hegyvidéki falvakban leesett eső nyomán megduzzadt, és a nagy mennyiségű víz lezúdult a völgybe. A polgármester elmondta, hogy amikor látta, milyen gyorsan nő a vízszint, riasztotta a hatóságokat, és a baróti mentőcsapatok időben közbe tudtak avatkozni.

Forrás: mti.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Akkor megint új adót vezet be a fideSS a felújításukra!
namihami
@balos: 16.04: Már neve is van: ""Erdélyitestvéri hídadó""! És nem EU pénz lesz a fedezete! Majd mi, itthoniak--mint eddig is!
kulabombaafityiszre
Majd a dagadt komcsi,putyin csicska,a nagy beszari utcai harcos megépítteti neki a mi adónkból.
Juhász István
Már várom a HIREKBEN, hogy a kakadu bejelenti : MAGYARORSZÁG átutal " X " összeget, a hid felépitésére, plusz az árvizkárok károsultjai részére.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.