Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter a Magyar Nemzet értesülése szerint. Ő vezetheti a Fidesz listáját a 2024-es EP-választáson. A Magyar Nemzet értesülését az igazságügyi miniszter nem kívánta megerősíteni, mert erről még a Fidesz elnökségének is döntenie kell.

Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter

- írja a Magyar Nemzet. A kormánypárti lap kedden arról írt, hogy az igazságügyi miniszter fogja vezetni a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját 2024-ben. Varga Judit most a Magyar Nemzetnek azt mondta:

A 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje: konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretnék aktív szerepet vállalni. Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni.

Varga Judit szerint hatalmas megtiszteltetés volt számára ez a négy év, felemelő érzés volt a magyar érdekeket képviselni.

Ezt fogom tenni a jövőben is, de most már egy kampány fókuszában. Az alaphírt nem szeretném megerősíteni, hiszen a konkrét listához a Fidesz elnökségének döntése szükséges. Azt viszont igaz, hogy az Európai Parlamentben képzelem el a jövőmet

- fogalmazott Varga Judit.

Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter

Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Háromszáz éves a Kúria címmel rendezett jogtörténeti konferencián a Kúrián 2023. június 19-én. MTI/Hegedüs Róbert

A tervezett EP-s munkájáról elmondta:

Nem titkolt célom, hogy az európai kapcsolatrendszerünkben sokkal több szövetséget építsek, és ehhez az európai politikával kell fő szabály szerint foglalkozni. Azt látjuk, hogy egy éledő konzervatív mozgalom bontakozik ki Európa-szerte. Erre kell alapozni. Mindig azt mondtam, hogy nem az számít, ki, milyen pártcsaládhoz tartozik, a lényeg az, hogy meg kell dönteni az unióban uralkodó aránytalan balliberális túlsúlyt.

Varga hozzátette:

Vissza kell térnie egyfajta józanságnak, amely az európaiak érdekeit helyezi előtérbe, legyen szó migrációról, genderről vagy éppen háború és béke kérdéséről. Engem ez a cél vezérel, nyilván úgy, hogy ezekben az ügyekben a magyar álláspont nyerjen teret.

Azzal kapcsolatban, hogy van-e remény valódi konzervatív fordulatra azt mondta,

Én az emberekben hiszek, s nekünk van mit mondanunk számukra Magyarországon és Európában is. A magyar módszer alapja a konzultáció, a közvetlen választói kapcsolat. Érdemes megkérdezni az emberek véleményét, érdemes őszinte és egyszerű jelszavakat a zászlónkra tűzni, mint például: No migration, no gender, no war! – ahogy a CPAC-en a miniszterelnök fogalmazott. Hiszek abban, hogy a siker kulcsa az lehet, ha ezt a felfogást minél több helyen magukévá teszik.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
izéke
@Horizont: nyaligátornak még jó lesz :))))))
nezelodo
@Horizont: Egyetlen kár, hogy az Ördög ügyvédjét is elvesztette, vagy ekveszejtette...
Lepényleső
A hír igaz,- annyira mint amannyire volt igazságügyi miniszter?
ómió
@m73: Bolsi szarkupac! Oldódj fel az efftársi latrinában!
ómió
@Horizont: Csak nem fuldoklasz már a bolsi latrinában!? Attól vannak "efftársi vízióid", vagy téged csak mindig "meghazudtat"!?
ómió
@Horizont: Ha kussolnál, bolsi szarkupac, kezdd el!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.