Országos tanévnyitó címmel tartottak demonstrációt civilek és szakszervezetek pénteken Budapesten, a Kossuth Lajos téren, hogy ezzel készüljenek fel a szeptember 15-i, demokrácia napi tüntetésükre.
Az MTI beszámolója szerint a Országos Közös Akarat (OKA) elnevezésű szerveződés első eseményeként meghirdetett demonstráción – amelynek főszervezője az Egységes Diákfront (EDF), a Civil Bázis és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – a felszólalók arról beszéltek, hogy az oktatásban egyre súlyosbodnak a problémák, ezért meg kell változtatni az oktatáspolitikát, amihez a civilek és szakszervezetek összefogására van szükség.
A Magyar Hang tudósítója szerint pár száz fő gyűlt össze a Kossuth téren, jelentős részben diákok. Sok tanuló hozott molinót, amelyen az iskolájuk neve volt olvasható.
Az EDF képviselője kijelentette: új, esélyteremtő tantervre van szükség, amely azt jelenti, hogy "nem hagyunk több ezer diákot hátra".
Továbbá követelte, hogy hagyják békén a tanáraikat, ne a központból mondják meg, hogyan tanítsanak.
Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke arról beszélt, a civil egyesületeknek és szakszervezeteknek erősíteniük kell egymást közös céljaik elérésében. Céljaik között sorolta a kollektív jogokat és a "valódi sztrájktörvényt".
Tóth Tünde, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az oktatás érintő egyik fő problémaként
a tanárhiányt jelölte meg, és azonnali lépéseket sürgetett a probléma megoldására.
A demonstráción ismertették az OKA lényegét, miszerint az egy szolidaritási platform, amelynek csatlakozó szervezetei kiállnak egymásért. Cél a kommunikáció, illetve a rendezvények egységesítése és koordinálása.
Az OKA azonnali 50 százalékos béremelést követel a pedagógusoknak, új, esélyteremtő alaptantervet, valamint azt, hogy legyen a sztrájk alapjog és "le a bosszútörvénnyel".
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
33 hozzászólásarrow_drop_down_circle
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/310328372_393499556272580_7586811181477375764_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=49d041&_nc_ohc=im4Wz00lyCYAX9Xn-wz&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfCaaQlsrmNsh2BfgHaVhQg-NoAZZBFDU1GWiyer2HvHag&oe=64FA7E25
Ferkó: Frankón mondom, hogy az orbánválság egyetlen megoldása...
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/310824757_5294623470649575_2003225489373576852_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=6a0516&_nc_ohc=NMYUIyibMiEAX8tokTi&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfD0EoakNHf51QjhW0N4Nh5Qd75MbNth1UmX7xhwG4AZFw&oe=64FB23EF
Új hozzászólás