A volt miniszterelnök úgy látja, hogy „a mi háborúnkat valójában ez a kormány és kormányfő okozza”.
Gyurcsány Ferenc a DK évadnyitóján: "teremtsünk egy olyan hazát, ami vigyáz ránk”

Fotó: MTI/Kovács Attila

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc politikai évadnyitó beszédet mondott a párt rendezvényén.

Az Index szemlézte a beszédet, amelyből kiderült, hogy egyszer csak azt vették észre, hogy eltűnt ez a világ, hogy a haza nem vigyáz ránk, hogy az állam, „ami állítólag a miénk, az nem a mi államunk”.

Gyurcsány arról szeretné meggyőzni a magyarokat, hogy ne érjék be kevesebbel, mint hogy vegyék újra birtokba az államukat, és teremtsék meg közösen az emberek államát, „teremtsünk egy olyan hazát, ami vigyáz ránk”.

A volt miniszterelnök beszédében azt ígérte, hogy újraosztják a közös jövedelmet és vagyont, közös lesz a haza és a döntés, nem lehet a keveseké az ország, újra az embereknek kell vezetnie az államot, ami vigyázni fog mindenkire, akkor is ha tehetősebb, és akkor is, ha kevésbé tehetős.

Hazafias kötelesség hozzájárulni a haza üdvéhez, jólétéhez, és jobban kell annak hozzájárulnia, akinek többje van. Megindító tud lenni a hazafias dal, de ez nem lesz elegendő. A hazafiság nem csak hazafias dalok éneklése. Hazafias dalokból nem lesz hazafias politika, legyen ez világos.

A volt miniszterelnök azzal folytatta, hogy szokott vásárolni, ma is vásárolt, de nem mondhatja azt, hogy fizetségül énekel három hazafias dalt. Ez a típusú hazafiság a nép elbutításához vezet, „valójában ez a hazafiság a haza tönkretételének máza lesz, mi pedig nem ezt akarjuk”.

A teljes beszédet itt lehet visszanézni.

Forrás: Index.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
@sgl: Én ezt má régen mondom. Nem az a reakció, hogy " na akkor rajta, csináljuk meg- , hanem a fanyalgás, és a fideSS mantra felmondása- önálló gondolatok nélkül.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Fülöp Már Ló
@sgl: Ááááááááááááá! Ennél itt sokkal színvonalasabb!
ómió
Még mindig Internacionalisztánról ábrándozol, zsebmetsző!?
justhpeter
@Horizont: Nincs igaza. Bevezető jelszó: Akinek nincs multja jövője se lesz.
Gyurcsánynak sincs mára múltja, hiszen Orbánt nem az ő rossz kormányzása, hanem a csoda adta nekünk. Neki sem lesz jövője, hiszen az egypárti árnyékkormány poltikai dilettáns ötlete azt jelenti, hogy az isteni jövő eljöveteléhez nincs szükség csak őrájuk. Ha pedig idáig eljutok, arra kell gondoljak, hogy 13 éve a zsebpénzért és a melegedési lehetőségért járnak be a parlamentbe.
Márpedig így van és a nem dk-s és nem orbánista többieknek egy kérdése maradt: hova álljunk mi belgák ?
kulabombaafityiszre
@Őrnagy: tegnap, 20:33
Szeretnélek tájékoztatni az internet a tudás tárháza,az értelmesebb embereknek.
Amint látom te nem tartozol közéjük.
Csizmás Kond
Ugye még van aki ezekre emlékszik, vagy legalábbis élte azt a rendszert amelyik ugyanezzel a hazugsággal államosított, kollektivizált és kirabolt mindenkit...ja és ama rendszer ideológiai leszármazottjai most ugyanazzal operálnak...
...és mond csak Ferenc mivel most nem tudtok padlást söpreni van valami elképzelésetek helyette...pl bankártyaletíltás...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.