Győzikét és családját a Ferencváros–Debrecen NB I-es labdarúgó-mérkőzésen szurkolók százai szidalmazták, miután kiszúrták a VIP-szektorban – írja az RTL.

Fideszes g*cike – Szurkolók százai alázták meg Győzikét

A zenész és tévés celeb vasárnap látogatott el az ominózus rangadóra, ahol a lap információ szerint hajdúsági drukkerek szidalmazni kezdték őt, miután kiszúrták a VIP-páholyban. A lap úgy tudja, a mintegy 450 fős debreceni tábor felől a következő gyűlölködő rigmusok érkeztek Győzike irányába.

Így még soha nem aláztak meg. Én szurkolni mentem, nem kiabálni. A pályán nincs gyűlölet

– mondta el Gáspár Győző, vagyis Győzike a Blikknek, miután rasszista szurkolók kórusban szidták őt és családját a Ferencváros–Debrecen NB I-es labdarúgó-mérkőzésen vasárnap.

Mocskos cigány, büdös cigány, fideszes cigány. Győzike, Győzike, fideszes g*cike.

- üvöltötték neki.

Az egyik, helyszínen tartózkodó szurkoló azt mondta: „szürreális volt a jelenet, sokan nagyon kellemetlenül érezték magukat, nem csak Győzőék.”

A drukkerek figyelmét a Groupama Aréna hangosbemondón felhívta a sportszerű szurkolásra, illetve a VIP-szektorból is rájuk szóltak, hogy hagyják abba, ám mindez nem segített, pedig a biztonságiak is a helyszínre érkeztek. 

Forrás: RTL

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@ómió: Nagy marhaságot írtál ! Ezek szerint nem tudod, hogy a 00 IQ-val rendelkezők Kubatov fradistái meg az Orbán-hívő trollok.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
@ómió: Régóta próbálom a fejetekbe csepegtetni, hogy én nem bolsi vagyok - sosem voltam az - hanem sorosbérenc. Bár a bérencszerződésemet felül fogom vizsgálni mert az öreg Soros még nem küldött egy petákot sem. Annak pedig nem látom sem okát sem hasznát, hogy ingyen toljam Soros szekerét.
ómió
@Aki Én: Mi van, bolsiék szarkupaca!? Így "megviselte" bolsi szarkupacságodat, hogy "évtizedekig Győzikétek" leszarta a mocsokbolsi pofátokat!? Ennek kapcsán még a "prideotokon" egymás farkát szopó felvonulásotokat is másokra hazudnád!? Pedig a tetvesbolsi bandád zöme állandóan ott szopikázik! Megtagadod a magadéit, szarkupac!? Hát, mekkora bolsi szarkupac vagy te!?
ómió
@justhpeter: Még mindig nem tűnt fel, hogy a Soros-bérencség meg a bolsiság manapság "ugyanazon húrokat pengeti"!? Talán, ha sikerülne kicsit "kiokosodnod"...!
justhpeter
@ómió: Akármit is gondolsz soha nem tudnék fidiótává és fidióta-kereszténnyé válni.
Aki Én
@ómió: ,,Mi van, bolsiék szarkupaca!? Így "megviselte" bolsi szarkupacságodat, hogy "évtizedekig Győzikétek" leszarta a mocsokbolsi pofátokat!? Ennek kapcsán még a "prideotokon" egymás farkát szopó felvonulásotokat is másokra hazudnád!? Pedig a tetvesbolsi bandád zöme állandóan ott szopikázik! Megtagadod a magadéit, szarkupac!? Hát, mekkora bolsi szarkupac vagy te!?"

Ez olyan szép, hogy nincs is mit hozzátenni. Ez egy tanulmány rólad, egyetemeken kellene mutogatni.
ómió
@justhpeter: Látom, téged más a bolsi latrinába is tetvesbolsiként pottyantottak!
@Aki Én: Megint itt vagy, bolsiék lopótök szarkupaca!? Előbújtál a Böszmeánuszból!? Csak lopni, hazudozni meg a "prájdotokon" az efftársaidat leszopni szoktál előjönni!? Az Internacionálétok elharsogása után talán tempózhatnál párat a bolsi latrinátokban is! Odavaló vagy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.