Ha a kormányinfó már unalmas, okosodhatunk Lázár János építési és közlekedési miniszterrel.

Kastélyinfó Lázár Jánossal: a miniszter saját sorozatot indít

Nagyon úgy fest, hogy Lázár János egy saját sorozatot indít a YouTube-csatornáján, amelyben magyar dinasztiákat és azok egykori lakhelyeit mutatja be. Első körben a Károlyi-család füzérradványi kastélyához ment, és készített egy videót – szúrta ki a hvg.hu.

Ugye ők magukat ezeréves családnak titulálják. A lényeg az, hogy az önkép az az, hogy legerősebb, leghazafiasabb, a legvagyonosabb, a nemzet iránt és a haza iránt legelkötelezettebb első családról beszélünk. Ők magukat így identifikálták

– ezzel indította Lázár a videóját.

A miniszter a filmben pedig nem csak a közelmúlt kormányinfós időszakához tér vissza, hanem a régmúltba is. A felvételen marxistázásba fogott, hiszen szerinte a marxista történetírás uralja a magyar gondolkodást is, pedig az európai szemmel is látható vagyonokat összerakó magyar családok által befolyásolt magyar történelmet szerinte fel lehetne fogni családok, személyek történeteiként is. Szerinte a magyar történetírás még adós is egy-egy olyan munkával, ami egy magyar család szemszögén keresztül mutatja be, hogy mi is történt az országgal.

A miniszter azt mondja, emberek ezrei nézik esténként a Tudorokról, vagy Mediciekről szóló sorozatokat, témánk pedig nekünk, magyaroknak is volna, hiszen ott vannak az Árpádok, Anjou-k, vagy akár a Hunyadiak is.

Forrás: hvg.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
„Csak nehogy az Orbán-családban találják meg Mátyás király DNS-ét. Lassan értelmet nyer, miért került ez a mindenre alkalmatlan, rossz fogú, rossz kinézetű Kásler Miklós „magyarságkutató” az emberminisztérium élére. Feladata az, hogy megtalálja az Orbán család királyi génjeit a legnagyobb magyar király, Hunyadi Mátyás és családja DNS-eiben. Egyedül így nyer értelmet, hogy az egészségügyi minisztériumot is karmai között tudó emberminiszter egy világjárvány idején nem az élőkkel, hanem a holt királyokkal foglalkozik, és Mátyás királyt akarja összeszerelni. Mátyás király utódjának kell a színen megjelenni, és van egy fogadásunk, hogy azt az Orbán családban fogják megtalálni.”
nepszava.us/csak-nehogy-az-orban-csaladban-talaljak-meg-matyas-kiraly-dns-et/
jáger laszló
Hát azkor induljon a leaser show!!
Ne, érdekel!!
csak ennyi
barátilag
J-L.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.