Kövér László pénteken az Európai uniós Civil Együttműködési Tanács konferenciáján adott elő, ahol kifejtette, hogy a nyugati civilizációban a heteroszexualitásról azt állítják, csak egy tanult dolog, ami megváltoztatható.
A társadalom átalakítására vonatkozó törekvések közül az egyik legveszélyesebb a nemi identitás elleni terrorizmus, azaz a férfi és női nemi identitások és ezáltal a család intézményének megtámadása, vagy ahogy ezt a nyugati világban ma nevezik, az LMBTQ- és gendertanok
- jelentetti ki Kövér László pénteken az Európai uniós Civil Együttműködési Tanács konferenciáján.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond az Európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) konferenciáján a budapesti Ensana Thermal Hotelben 2023. november 24-én. MTI/Máthé Zoltán
Azt mondta, a férfi és nő közötti biológiai különbségek jogi eltörlése a nyugati civilizációban egy olyan taposóakna, amely alapjaiban pusztíthatja el a ma ismert nyugati társadalmakat.
A homoszexualitásról azt állítják, hogy biológiai adottság, a heteroszexualitásról viszont azt, hogy csak egy tanult dolog, ami megváltoztatható, és azért rögtön be is akarnak menni az óvodákba, hogy megváltoztassák a gyerekeinket
– fogalmazott a házelnök.
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Pont olyan hülye,mint te,csak ő a kommunistából lett náci házmester,zavarodott elmével.
Gondolom azért válaszoltál így,mert érveid nincsenek ,csak rádöbbentél mekkora egy idióta barom vagy,hisz téged egy román putriból evett ide a fene.Te korcs.
Tudod demke.
Látod kövért hülyén is kinevezték házmesternek,míg te egy darab szar maradtál.
Dolgoznak a hangyák rendesen a nagy buta fejében.
Amúgy én a fideszgenyákon kívül nem láttam még más oda nem való egyéneket az óvodákban pedofilkodni.
Ugye, tudsz ilyet mondani?
Megbaszhatja az anyját, az összes magamutogató buzi, de azért elég rendesen túltoltátok már ezt a témát!
Mondjuk, néphülyítésnek nem éppen utolsó!
Ki kerül előbb bolondokházába: Kövér vagy Orbán?
Minél hangosabban kiabáltok, annál több gyerek fog érdeklődni, hogy mi ellen is ágáltok!
Amelyikben pedig hajlam is van erre, megteszi az első lépéseit, ha tetszik nektek ha nem!
A pride-ot kellett volna betiltani, mert az maga a fertő, mégsem tettetek ellene semmit!
Pedig ott aztán láthattak a gyerekek, olyan csodát, hogy ihaj!
@nejlontacskó: gondolod,hogy a pride látványától is bebuzulhat valaki? - na ne mááá...,most példálózzak megint orbán gáspárral,akit ilyesmire sosem vittek el a szülei?! -vagy még libsi korában a viktor, titokban?
Új hozzászólás