Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte, hogy korszakváltás zajlik a honvédségben.
A honvédelmi miniszter az elmúlt másfél évben minden döntését annak rendelte alá, hogy a honvédelem terén is befejeződjön a rendszerváltás. Szalay-Bobrovniczky Kristóf erről a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban beszélt.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Embert a vasra! kampány bakonykúti állomásán, az új magyar tüzérség alappilléreként hadrendbe állított PZH 2000-es, 150 milliméteres önjáró lövegek éleslövészetén 2023. november 16-án, az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlat idején. MTI/Vasvári Tamás
A hirado.hu beszámolója szerint a műsorban elhangzott, hogy 2004-ben megszűnt Magyarországon a sorkötelezettség, és ezzel az átlag magyar ember életéből eltűnt a honvédség. Nem lehetett róla hallani vagy ha igen, akkor inkább negatív összefüggésekben
- vezette fel a műsort Lánczi Tamás.
A 48 perc házigazdája hozzátette: ezek után valamikor a 2010-es évek közepén kezdett életjeleket mutatni a honvédség, és 2022-ben, amikor Szalay-Bobrovniczky Kristóf átvette a tárcát, radikális változások indultak meg, amelyek konfliktusokat is szültek.
"Mintha a rendszerváltás most érkezett volna el a honvédelem területére" – vetette fel a műsor házigazdája.
Merem állítani, hogy egy korszakváltás ambíciójával léptem fel erre a pályára
- válaszolta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A honvédelmi miniszter leszögezte, minden döntésük, amit az elmúlt másfél évben meghoztak, arra szolgált, hogy a honvédelem és a haza fegyveres védelmének terén is bekövetkezzen egy olyan szintű rendszerváltás, mint ami más területeken már lejátszódott.
"99'-ben beléptünk a NATO-ba, ebből 2004-re annyit értettünk meg, hogy nem kell katonának lenni. És erre az akkori politika, a szociál-liberális kormányok, rájátszva a nemzetközi világhangulatra, keményen rá is dolgoztak" – mondta a miniszter a műsorban.
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
barátilag
J.L.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fmedia3.giphy.com%2Fmedia%2FGqcUd29SEXpuM%2Fgiphy-downsized-small.mp4&key=tec98Le3uc3zwVsugIJTZw
Vajon hány lóalkatrész van ezen a képen? A kacagányokat Bangladeshi varrodákban készíttetik majd olcsón. Mégis Hofi jut eszembe a magyaros mente előadásával.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fm.hvg.hu%2F360%2F20222205magyar3-web-resources%2Fimage%2F22-018-01_fmt.jpeg&key=ohmmx8b4_Ck-rmpzldJpDg&w=800&h=742
Ha kevés a ló, legalább legyen elég lóalkatrész ...popóba való paripa pimpili!
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fmedia3.giphy.com%2Fmedia%2F3oFzm3ndnIzcqW5Jn2%2Fgiphy-downsized-small.mp4&key=O7E3-wl7SfL1TfJhnK0SyA
Ló nélküli huszárok a magyar honvédségnél. Felkészülnek a hátrafelé nyilazó ló nélküli hunok. Esetleg a páncél ruházat nélküli keresztes vitézek.
twitter.com/Skorpiooh/status/1696495057187012755/photo/1
s bármilyen rokonból tábornokot faragnak egyik napról a másikra,
akár újonc közlegényből?
Új hozzászólás