Még az idén aláírnák az államközi szerződést, a speciális ingatlanértékesítés mellett a kabinet számolt a földhasználati jog átengedésével is.
Fotó: Róka László/MTVA
Ez derült ki a Népszava birtokába került dokumentumból.
A dokumentum – amely hivatkozik a projekt ügyében készült „kétezres”, azaz nem titkos, de nem nyilvános kormányhatározatokra – kitér arra is: bár Lázár egy nagy beruházóról beszélt, valójában ketten érdeklődtek a terület iránt.
Az év elején egy speciális hirdetményt tettek közzé, amelyre két érdeklődő jelentkezett. A felhívás értelmében a jelentkezőknek fejlesztési koncepciót kellett készíteni, így két terv is érkezett. Ezeket összevetették a MÁV területigényével, amelynek eredményeként – áll a dokumentumban – a 130 hektárból „69,3 hektár kerülhet értékesítésre”.
Az irat szerint a két pályázat értékelése után egy kétezres határozatban a kormány utasítást adott egy nemzetközi – Lázár János által államköziként emlegetett – szerződés előkészítésére az Egyesült Arab Emírségek és Magyarország között.
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mert mi a frász közünk van itt bármihez is? Termeljük meg a pénzvagyont, hogy arra költhessék, amire csak akarják. Ha akkugyár, akkor akkugyár. Ha Dubaj, akkor Dubaj. Ami még csak nem is lesz a miénk. Eladják a földet is a talpunk alól, s legfeljebb találgathatunk, mi a mögöttes szándék.
Mert Orbánnal csak az van. Egy végtelenül elaljasodott ember az ő garnitúrájával gyarmatosítja és gyarmattá teszi az országot...már nem tudok mit mondani.
(Kivéve Loptampusztát)
Új hozzászólás