A Fidesznek nem választási programja, vagy ajánlata van Budapestnek, hanem hadüzenete – értékelt a főpolgármester. Karácsony Gergely a Rákosrendezőre tervezett úgynevezett „mini-Dubajnak” nevezett beruházás kapcsán arról beszélt mai rendkívüli sajtótájékoztatóján, hogy „ha már védjük a nemzet szuverenitását, akkor talán a kormánynak nem arab befektetőkkel kellene lemutyiznia, hogy mit kezd ezzel a Budapest számára rendkívül fontos területtel”, hanem a fővárossal együttműködve kellene kitalálni a hasznosítást. – A közös célokhoz kellene befektetőket keresni, nem pedig fordítva – mondta. A politikus beszélt az agglomerációs közlekedést érintő kormányzati tervekről (gyakorlatilag beszüntetnék az állami Volán- és HÉV-járatokon is használható Budapest-bérletet) is, amit teljeséggel elfogadhatatlannak tart. – Fel akarják rúgni a húsz éve működő integrált tömegközlekedési rendszert – jelentette ki, ezzel félmillió embernek okozva kellemetlenséget, drágább és rosszabb szolgáltatásokat. A...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Sakk Matt
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
@durbincs: Nem tudod, hogy egy nevekből álló lista ábc-sorrendben készül? Én Mirabilis után jövök, tessék betartani a szabályokat. Általános iskola, alsó tagozat, nyelvtan. Menni fog?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@durbincs: Nem tudod, hogy egy nevekből álló lista ábc-sorrendben készül? Én Mirabilis után jövök, tessék betartani a szabályokat. Általános iskola, alsó tagozat, nyelvtan. Menni fog?
simmering73
@Nyírfa: Ennek? Nem. Az agyrágóbogár első áldozatai között volt.
Nyírfa
@simmering73: Szegény. Súlyos kór, és Karikó asszony csak késve fedezte fel az antiagyrágó szérumot. Reménykedjünk, hiszen minden gyermek fontos, Orbán is mondta.
Nyírfa
Figyelem-figyelem! Szegény @ durbincs: , amióta megtámadta az agyrágó-bogár, ő maga is azzá változott. Ezért veszélyhelyzetet hirdetek, és , prevenciós okoknál fogva, kezdeményezem kitiltását minden közösségből.
Nyírfa
És akkor visszatérhetünk végre az arab befektetőkhöz, akik egyébként a hátunk közepére sem kellenek. Mielőtt megszólal a müezzin Rákosrendezőn, Budapest polgárai a főpolgármester vezetésével vagy nélküle, tegyék a dolgukat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.