A Fidesznek nem választási programja, vagy ajánlata van Budapestnek, hanem hadüzenete – értékelt a főpolgármester. Karácsony Gergely a Rákosrendezőre tervezett úgynevezett „mini-Dubajnak” nevezett beruházás kapcsán arról beszélt mai rendkívüli sajtótájékoztatóján, hogy „ha már védjük a nemzet szuverenitását, akkor talán a kormánynak nem arab befektetőkkel kellene lemutyiznia, hogy mit kezd ezzel a Budapest számára rendkívül fontos területtel”, hanem a fővárossal együttműködve kellene kitalálni a hasznosítást. – A közös célokhoz kellene befektetőket keresni, nem pedig fordítva – mondta. A politikus beszélt az agglomerációs közlekedést érintő kormányzati tervekről (gyakorlatilag beszüntetnék az állami Volán- és HÉV-járatokon is használható Budapest-bérletet) is, amit teljeséggel elfogadhatatlannak tart. – Fel akarják rúgni a húsz éve működő integrált tömegközlekedési rendszert – jelentette ki, ezzel félmillió embernek okozva kellemetlenséget, drágább és rosszabb szolgáltatásokat. A...
Karácsony: Nem arab befektetőkkel kellene mutyizni, ha már szuvereintás-védelemről beszél a kormány
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- A Nemzet Színészének kinevezett Kulka János korábban csúnyán cserbenhagyta a Padödö énekesnőjét, Lang Györgyiv...
- Előttem állt a Balatonon a főnököm és láttam, hogy a titkárnőjével csalja a feleségét, de a legdurvább az volt...
- Megdöbbentő állítás: másképp történt a verőcei hajókatasztrófa, mint gondoltuk?
- 3 oka is lehet, amiért a felnőtt gyermeked undok veled
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hogyan lehetne felrázni ezt a népet?
Gegelynek pedig minden létező és nem létező jogalapot meg kell találnia, hogy megakadályozza a rombolást, legyen szó az arabokról, a közlekedésről, a közművekről.
Kár, hogy Klára miniszterelnöki ambíciókat dédelget, mert kiváló főpolgármester lenne.
Új hozzászólás