Internetes csaló ellen emeltek vádat.

Több száz rendbeli csalás miatt emelt vádat egy letartóztatásban lévő szabolcsi nővel szemben a Marcali Járási Ügyészség; a vádlott csaknem 500 sértettnek kínált megvásárlásra olyan tárgyakat, amelyekkel valójában nem rendelkezett

- közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A vádirat szerint a nő 2021 decembere és 2023 januárja között több internetes oldalon álneveket használva folyamatosan hirdetett eladásra különböző használati cikkeket, egyebek mellett játékkonzolokat, kerti játszóteret, fürdődézsát.

A vádlott szöveges üzenetekben, valamint telefonon, eltorzított hangon tartotta a kapcsolatot a sértettekkel. Arra kérte őket, hogy a vételárat vagy annak egy részét előlegként utalják át az általa megadott – több, különböző pénzintézetnél vezetett – bankszámlára. A vádlott később a sértettek számára elérhetetlenné vált.

A közlemény szerint a nő ezzel a módszerrel 488 sértettől 15 millió forintot csalt ki. A csalássorozatot azután is folytatta, hogy a marcali nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, ezért a bűnismétlés megakadályozásáért 2023 januárjában letartóztatták.

Az ügyészség mintegy 300 oldalas vádiratot nyújtott be a Marcali Járásbíróságra – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Menőmanó
@Horizont: Pontosan. Ahol nincs utánvét onnan soha nem vásárolok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.