Csák János uralma alá hajtja a vidéki könyvtárakat – Azt is megszabná, mit olvashatunk

Bár az új kulturális törvénytervezet hármas jelszava az egyszerűsítés, egységesítés, átláthatóság, úgy tűnik az egységesítésen kívül a másik két kritériumnak épp az ellenkezője valósulna meg a tervezet elfogadásával. A szabályok értelmében még a legkisebb könyvtárak kínálatát is szabályoznák.

Fotó: Csák János Facebook-oldala

A Telex információi szerint a törvénytervezet értelmében még több kötelezettség hárulna a kulturális intézményekre, ezzel párhuzamosan pedig az olyan csúcsszervek, mint a Magyar Nemzeti Múzeum vagy a Petőfi Kulturális Ügynökség még nagyobb beleszólási lehetőséget kapnának.

Az először az Indexen megjelent munkaanyag ugyan még változhat és néhol hiányos is, a minisztérium szándéka egyértelműen kirajzolódik belőle. Csák János ugyan korábban cáfolta a központosítást, de a terv világosan felrajzolja azt az állami kulturális piramist, amiben még a könyvtárak kínálatát is irányítani lehet.

A készülő törvény minden ágazatra kiterjeszti majd a szakfelügyeletet, ami „a kulturális intézmények, szervezetek tevékenységének fejlesztése, a szakmai munka színvonalának emelése, a kulturális közfeladat minőségi szintjének megállapítása és hatékonyabb ellátása érdekében működtetett szakmai kontroll rendszer”.

Csák János úgy fogalmazott, a szabályozás „a működési feltételeket egyszerűsíti. Egységesít és transzparenssé teszi a folyamatokat. Három követelmény van: milyen elvárásoknak kell megfelelnie infrastrukturálisan, módszertanilag és személyileg egy-egy intézménynek; milyen folyamatos képzésben kell részesülniük az ott lévőknek; és milyen módon választódnak ki az intézmények vezetői.”

De a tervezet jelszavaiban hirdetett egyszerűsítés és átláthatóság helyett arról van szó benne, hogy az az állami és/vagy önkormányzati tulajdonban lévő intézményeknek a korábbinál is nagyobb elszámolási kötelezettségük van a fenntartójuk alá. Valójában minden kulturális intézmény egy-egy csúcsszerv alá tartozik, annak tartozik elszámolással.

A városi múzeumok a Nemzeti Múzeumnak jelentenek; a városi könyvtárak az Országos Széchényi Könyvtárnak; a városi színházak a Nemzeti Színháznak; a városi táncszervezetek a Nemzeti Táncszínháznak; a városi komolyzenei szervezetek a Nemzeti Filmharmonikus Zenekarnak; az alkotóművész szervezetek a Petőfi Kulturális Ügynökségnek.

Az intézmények tehát a fenti szerveknek kell leadják a stratégiai és üzleti tervet, beszámolót és a fejlesztési feladatokat is. Ráadásul szigorú határidővel, mert február 15-ig kellene leadniuk a kért anyagokat. Azonban ez sok esetben nem csak szűk határidő, de egyenesen tarthatatlan is.

Ez a tervezet azonban nem csak több bürokráciát és intézni valót ad az intézményeknek, de azt a lehetőséget is biztosítja, hogy ha egy csúcsszerv akar egy intézmény működésén módosítani, azt az intézménynek el kell fogadnia. Míg fordítva, az intézménynek kell elfogadtatnia a saját működésével kapcsolatos tervezetet a csúcsszervvel.

A tervezetből kiderül, hogy létrehoznák az úgynevezett Nemzeti Könyvkultúra Kuratóriumot, amelynek maga a miniszter lenne az elnöke. Ez a testület azt felügyelné, hogy „minőségi, értékalapú” könyvek kerüljenek minden ötezer fő alatti település könyvtáraiba. A pontosabb feladatleírást majd egy későbbi kormányrendelet szabályozza, de nagyon úgy tűnik, hogy eszerint Csák János abba is beleszólna, egy-egy városi könyvtárnak milyen könyvek legyenek vagy ne legyenek a kínálatában.