Varga Judit volt férje saját gyerekeivel nem beszél politikáról, mert nem állnak egy oldalon

Magyar Péter szombati napja elég zsúfolt volt, hajnali kettőig írta a beszédét, reggel hatkor pedig már föl is kelt. A Blikk végigkísérte a politikusnak álló férfi szombati napját.

Magyar Péter barátnője: "A gyerekem azt várja, hogy mikor lesz miniszterelnök Péter"

Magyar Péter szombati beszédét apró bakik előzték meg/Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Adódott egy-két baki demonstráció előtt: sokat változtatott a beszédén, alig tudta kinyomtatni otthon, mert elromlott a nyomtató. Aztán a Kossuth téren a biztonságiak annyira komolyan vették a munkájukat, hogy először nem akarták beengedni a színpad mellett felállított sátorhoz.

„Én vagyok a fő fellépő!”

- szólt végül, mire kitárult a kordon. Aztán még a súgógép is elromlott.

„Láthatják, hogy a demonstráció tartalmi részét garázscégként hoztuk össze, nincs első vagy második asszisztens az egyes feladatokra, mint Orbán Viktor miniszterelnök körül”

– mutatott körbe Magyar.

Egyedül a színpadtechnika a profi, egy támogatójuknak köszönhetően tudták felbérelni a vállalkozást. Magyar állítása szerint így is saját forrásból kellett beszállnia, hogy minden elképzelésüket megvalósíthassák.

Aztán végül mégis minden a helyére került, probléma nélkül sikerült a beszéd is. Barátnője, Vogel Evelin pedig megkönnyezte a tömeget.

„Ez a tömeg, tele bizalommal és hittel nagyon megindító volt”

- mesélte meghatottan.

A nap végén pedig barátaik körében egy Kossuth tér széli kávézóban lazítottak. Vogel Evelin elmesélte, hogy kilenc éves gyermeke így vélekedik a kialakult helyzetről és párjáról:

„Nagyon várja, hogy Péter miniszterelnök legyen és elhozhassa az osztálytársait a Parlamentbe.”

Magyar Péter viszont nem beszél gyermekeivel a politikáról.

„ Nem fogok velük erről beszélni. A középső fiamtól megkérdezem, mi történt a focitornáján, a legkisebbtől, hogyan telt a napja. A legnagyobb fiammal lehetne beszélni a nyárra vásárolandó új ruhákon kívül a politikáról is, de vele most nem állunk ebben egy oldalon. Viszont elmondtam neki, hogy ezt érte is csinálom.”

Forrás: blikk.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...ilyen beláthatatlan politikai pocsolyába belevinni egy gyereket a legnagyobb szülői bűn. ...mert a gyerekkel hamar el lehet hitetni a jót a szépet, viszont mi lesz ha mégsem úgy fog történni ???...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
A "barátnő" már nagyon várja, hogy first lady lehessen... csak .leforditottam.
csak úgy....
ezt szeretem a magyarokan,hogy ismeretlenül is mindenkiröl mindent tudnak!
ez régen rosszindulatnak,pletykának titulálták..
Őrnagy
Szerény becslésem szerint Magyar Péter soha nem lesz miniszterelnök Magyarországon, így a jelenlegi és leendő barárnőire (akiket amúgy mindegyiket lenéz a maga nárcisztikus felsőbbrendűségi jellemvilágában) mindre csak szomorú csalódás vár.
Őrnagy
@Maccska: És mit ír azokról a nárcisztikus Gyagyásokról a szakirodalom, akik hiába törnének az élre, mégse futnak révbe, hanem átmeneti rivaldafény után senki le se szarja őket? Az olyanokkal mi szokott történni?
jancsipapa
@sokanvagyunk: Persze,hogy nem . ( Ha egyáltalán mondott ilyet a gyerek . Mert az sem biztos..)...
vacsi
"Aztán még a súgógép is elromlott." - ezt meg hogy értsük?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.